Tiltakoztak a szentegyházi erdőtulajdonosok

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Hétfőn délután közel ötven erdőtulajdonos gyűlt össze a szentegyházi termálstrandnál, hogy megakadályozzák azt a licitet, amit a Szentegyházi Területtulajdonosok Társulatának vezetői hirdettek meg. Ezen az árverésen 5733 köbméter hulladékfát szerettek volna értékesíteni, kiindulási ára köbméterenként 100 lej lett volna. A tiltakozó erdőtulajdonosok úgy vélik, hogy néhány ember még kimérés előtt meg akar gazdagodni a közös fából.

Simon Eszter

2013. július 23., 19:182013. július 23., 19:18

Múlt szerdán jelent meg az egyik helyi napilapban az a hirdetés, hogy a Szentegyházi Területtulajdonosok Társulása liciten kínált 5733 köbméter hulladékfát a Köztársaság utca 49. szám alatt. Néhány erdőtulajdonos felfigyelt a hirdetésre, és a helyszínre ment, ugyanis elmondásuk szerint ők nem tudtak erről. „Korábban arról volt szó, hogy a Homoród Erdészeti Hivatallal megkötött szerződés értelmében május végén ellenőrzik az erdőket, ha pedig hiány van, és nem találják meg a tolvajokat, akkor az erdészekkel fizettetik vissza a kárt” – mondta el Lőrincz László szentegyházi erdőtulajdonos a termálstrand előtt. Hozzátette: „Mivel tudtunkkal májusban nem volt ellenőrzés, és a tulajdonosok közül sokan nem fizették ki az őrzést, attól tartunk, hogy így az élő fákat is mind ellopják. Azt szeretnénk, hogy amíg nem lesz mindenkinek kimérve az erdeje, addig ne vigyen el senki semmit, és ne adjon el senki semmit.” A liciten a hat társulat képviselői közül Lőrincz Imre, Hatos András és Simó Pál jelentek meg, valamint egy erdőőr. A társulást képviselők másik fele – Xántusz Géza, Gál Zakariás és Ferencz Domokos – nem ment el a licitre.

Lőrincz László elmondása szerint most kezdenek felébredni az emberek és konkrét lépéseket tenni azért, hogy megvédjék, ami az övék. „Szentegyháza Polgármesteri Hivatala már kimérette a legelők felét, remélhetőleg mire eljutnak az erdőig, marad még fa benne” – tette hozzá. A licittel kapcsolatban telefonon felhívtuk Gál Zakariást, aki nem kívánt kérdésünkre válaszolni.

Ioan Bănucu, a Homoród Erdészeti Hivatal vezetője éppen Szentegyházán tartózkodott, amikor első alkalommal kerestük, a későbbiekben kérdésünkre elmondta, hogy kedden délelőtt sikerült tisztázniuk a problémát a Szentegyházi Területtulajdonosok Társulatának vezetőivel. „Igen, valóban voltak elmaradások, de abban egyeztünk meg a társulat vezetőivel, hogy a falopások után megmaradt, illetve elkobzott hulladékfát értékesítik, valamint az erdei gombák beszedéséből származó pénzösszegekből törlesztik a tartozást” – világosított fel Bănucu. A későbbiekben azt is elmondta, hogy – Lőrincz László állításával ellentétben – májusban megvolt a rendes féléves ellenőrzés, az erdők őrzését pedig továbbra is a hivatal végzi, ugyanis a szerződést is meghosszabbították a társulat vezetőivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés