
Fotó: Boda L. Gergely
Úgy tűnik, a szilveszter előtti petárdapuffogtatás a korábbi évekhez viszonyítva csak 31-én fog komolyabban jelentkezni. Kijelenthetjük, hogy jóval kevesebb ember foglalkozik a tűzijátékok árusításával is. Magánszemélyeknek idén is tilos robbanóeszközöket árusítani, ennek ellenére léteznek Hargita megyében olyan kereskedelmi egységek, ahol beszerezhetők a szilveszteri bulik „elengedhetetlen kellékei”.
2010. december 30., 10:422010. december 30., 10:42
2010. december 30., 15:122010. december 30., 15:12
Csak engedéllyel rendelkező kereskedők árusíthatják a petárdát és tűzijátékot
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség szóvivője arról tájékoztatott, hogy a törvény értelmében büntetést rónak ki azokra, akik illegálisan forgalmazzák a szóban forgó termékeket. Amennyiben valaki petárdához szeretne jutni (hivatalosan), a megyei rendőrség osztályához kell fordulnia, ők fogják útbaigazítani az illető boltokhoz.
A szóvivő arra is kitért, hogy szabadon csak kisebb dolgokat lehet megvásárolni, olyanokat, mint a csillagszóró vagy a tortákba szúrható apró tűzijáték – egyszóval olyasmit, ami nem okozhat súlyos sérüléseket.
December elején még nem volt komolyabb petárdafogása a rendőrségnek, viszont 28-án két székelyudvarhelyi személyt bírságoltak meg, akik pirotechnikai termékeket forgalmaztak. A 46 éves B. A.-tól 900 petárdát, 22 tűzijátékot, illetve a 30 éves B. I.-től 480 petárdát, továbbá 53 tűzijátékot koboztak el. A két személy ellen eljárás indult.
| Tűzijáték: Udvarhely központjában idén sem marad el a szilveszter éjféli tűzijáték, körülbelül tízperces fényjátékot láthatnak a kíváncsiak. |
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!