
Fotó: Veres Nándor
Ülésezett pénteken a Közbiztonságért Testület, amely egyebek mellett megválasztotta az elnökségi tagokat, de panaszost is meghallgatott.
2012. március 25., 18:342012. március 25., 18:34
2012. március 26., 19:072012. március 26., 19:07
Mint ismeretes, január 31-étől Székelyudvarhely önkormányzatának belegyezésével hivatalosan is működik a Közbiztonságért Testület. A tanács jóváhagyása óta a testület már egy sikeres akciót is végrehajtott egy szombatfalvi, bajba került család lakóházának megmentése által: uzsorás és kétes kölcsönadási ügyletek következtében a család egy tagja veszélybe sodorta a közös ingatlant, a Közbiztonságért Testület közbenjárásával azonban összefogással és közjegyzői hozzájárulással sikerült megtalálni és megtenni azokat a jogi lépéseket, melyek segítségével elhárították az erőszakos elkövetők szándékait és biztonságba került a lakóház.
A pénteki gyűlésen a tagok beszámoltak arról, hogy a közelmúltban levelet küldtek a belügyminiszternek, akitől egy, a városi rendőrség berkeiben folytatott belső kivizsgálás indítását kérték. Továbbá – a gyanús ügyletek megelőzése érdekében – személyesen leveleket juttattak el a város területén működő közjegyzőkhöz, együttműködésre kérve fel őket.
Az ülés utolsó napirendi pontjaként meghallgatták a nemrégiben a központi taximegállóban történt verekedés áldozatát, akit tanácsokkal láttak el az ügy jogi orvoslatának érdekében. Ugyanakkor további levelek megírásáról döntöttek – az igazságügyi miniszter, illetve a közjegyzői kamara felé –, melyekben segítséget és közreműködést fognak kérni ezen intézményektől.
Ígéretéhez híven a Közbiztonságért Testület nem kíván politizálni, éppen ezért elnökét, illetve két alelnökét egyhangúlag a civil társadalom soraiból választotta: az elnök Tófalvi Tamás unitárius segédlelkész, az alelnök pedig Máthé László Ferenc újságíró, illetve Hadnagy Zoltán személyszállító vállalkozó lett.
Az elnökség megválasztása után eldöntötték, levélben fordulnak a polgármesteri hivatalhoz, kérve, hogy biztosítson számukra egy irodahelyiséget, ahova majd minden városlakó betérhet panaszával. A Közbiztonságért Testület ezentúl rendszeresen, minden hónap második csütörtökén fog összeülni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!