Terméskiesést okoznak a hétvégi fagyok

Hargita megyében leginkább a gyümölcsfákban, a korai zöldségekben, illetve a tavaszi árpában tett kárt a múlt hét végén tapasztalt erős lehűlés. A havazás nem, de a fagypont alatti hőmérséklet egészen biztosan terméskiesést okoz.

Széchely István

2011. május 09., 16:382011. május 09., 16:38

2011. május 09., 16:452011. május 09., 16:45

Múlt hét végén, szombatról vasárnapra virradóra majdnem –4 Celsius-fokra esett a hőmérséklet Hargita megye hidegebb részein, de mindenütt fagypont közeli, illetve alatti hőmérsékleteket mértek vasárnap hajnalban, és a megye számos pontján havazott is. Az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő biztosan kárt okozott számos növényben, elsősorban a virágzó gyümölcsfákra, azon belül is a csonthéjasokra jelentett leginkább veszélyt – közölte Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

„Ilyen szeles, hideg időben a méhek sem repülnek, tehát ha a hőmérséklet közvetlenül nem is érintette a virágokat, vagyis nem fagytak meg, a beporzást úgyis zavarta a szeszélyes időjárás, tehát terméskiesés biztosan lesz az alacsony hőmérsékletek miatt” – mondta el a szakember, de hozzáfűzte, nálunk nem olyan nagy a kár, mint például Szatmár környékén vagy Magyarországon, ahol a gyümölcsfák virágzása már sokkal előrehaladottabb állapotban van.

A gyümölcsfák mellett a tavaszi sörárpában, illetve a korai zöldségekben tett kárt a fagy Hargita megyében, de több más növénykultúra esetében is fagytűrőképességük határán mozgott a hétvégi alacsony hőmérséklet – tudtuk meg Török Jenőtől. A havazás nem jelentett veszélyt a növényekre, az ugyanis többnyire azonnal elolvadt, azonban a növényekben napfelkeltekor jégkristályok képződnek a fagy miatt, és ezek szétfeszítik a sejtfalat, ami az adott növényi rész elhalásához vezet – magyarázta a fagykár keletkezését a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
2026. január 12., hétfő

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről

A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
2026. január 12., hétfő

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése

Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése
2026. január 12., hétfő

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok

Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni

Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni
2026. január 12., hétfő

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban

Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban
2026. január 12., hétfő

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából
Hirdetés