
Fotó: Lukácsi Lehel
A szitáló őszi eső ellenére benépesült péntek este a székelyudvarhelyi Dávid Ferenc tér. Bár a csapadék lemosta az „egymillió csillag” kis köreit, a szolidaritási akció végére a Caritas céljaira adományozókat jelképező mécseseket a sok gondos kéz szép alakzatba rendezte.
2014. október 20., 11:402014. október 20., 11:40
2014. október 20., 11:412014. október 20., 11:41
Székelyudvarhelyen a 324 lánggyújtó 1808 lejt, Székelykeresztúron a 150 személy 892 lejt, míg Szentkeresztbányán a 125 égő mécses 1121 lejt eredményezett. A főegyházmegye célhelységeiben 3700-an mentek el az eseményre, összesen 24 720 lejt adományoztak. A szervezők portálunkon keresztül is köszönetet tolmácsolnak, jelezve: továbbra is fogadják az adományokat.
„A szegények esőben is szegények”
A Caritas székelyudvarhelyi munkatársai tanakodtak, a kedvezőtlen körülmények miatt elhalasztják a mécsesgyújtást. Közben megérkeztek a meghívottak, a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai, tanáraik és a szülők kíséretében. „Jelenlétük, lelkesedésük döntő volt” – összegezte hálával Bokor Péter Szabolcs. A lelket érintő műsor és a szervezők köszöntése után László Attila plébános kifejezte, hogy a szépszámú jelenlévő a körülményektől és minden nehézségtől függetlenül érzi, „a szegények esőben is szegények”. A jelképes sorsvállalásra kért áldást, és ezért szólt a közös ima is.
Az esernyők és a kezek védelmében
A Caritas-önkéntesek saját készítésű fánkkal, meleg teával vendégelték meg a lánggyújtogatókat. Esernyőerdő védte a nehezebb sorsú embertársakra gondoló gyermekeket, felnőtteket: Ők pedig tenyérrel óvták a lángocskákat. A hat eddigi Egymillió csillag a szegényekért udvarhelyi esemény legmeghatóbbjának lehettünk tanúi.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!