
A tarcsafalvi templom felújítása, a 135-ös megyei út aszfaltozása, illetve az ivóvízhálózat bővítése – ezek a legfontosabb teendők Siménfalva községben, melyekről a Hargita megyei és a helyi önkormányzat képviselői egyeztetettek.
2016. augusztus 21., 14:592016. augusztus 21., 14:59
A tarcsafalvi templomot és a haranglábat fel kell javítani, így lehet megmenteni a közel százhúsz éves egyházi épületet – tájékoztatta Mikó Ferenc unitárius lelkész a megyei tanács képviselőit az e heti terepszemle alkalmával. Az intézmény sajtószolgálata közölte, megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy a templom felkerüljön a műemlékek listájára. Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök arra biztatta az egyházi képviselőket, hogy az orgona megjavítása érdekében vegyenek részt az általuk meghirdetett pályázaton.
Lőrinczi Lajos unitárius esperes Csehétfalva fontosabb problémái között említette a falugondnokság beindítását és működtetését, illetve a 135-ös út Kobátfalva és Tordátfalva közötti szakaszának aszfaltozását. Csehétfalván a falumentő program keretében kialakítanának egy szociális közösségi központot a lakosság számára – ennek a munkálatait is megtekintették.
Péter Zoltán siménfalvi polgármester segítséget kért a községi ivóvízhálózat bővítésére. Mint kiderült, a 135-ös megyei út tervének aktualizálása jelenleg közbeszerzés alatt áll.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!