Fotó: Barabás Ákos
Tejhigiénia, tejminőség és tejvizsgálat témakörökben nemzetközi konferenciát rendeznek április 8–9-én Székelyudvarhelyen. Az ingyenes előadás-sorozaton egyebek mellett szó lesz a tejtámogatásokról, a tejtermékek értékesítéséről, de termékversenyt is tartanak.
2016. március 31., 19:532016. március 31., 19:53
Ferenczy Ferenc nyugalmazott állatorvos, a konferencia menedzsere csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország 2010–2017-re meghirdette a Fenntartható Élelmiszerlánc programot, ennek része a mostani rendezvény is. A konferencián mások mellett előadást tart Gottfried Brem, a bécsi állatorvosi egyetem genetikai részlegén tevékenykedő professzor, aki a rákos megbetegedések tejtermékekkel történő gyógyításával kapcsolatos legújabb kutatásait mutatja be.
„Széles részvételi lehetőséget biztosítunk a Hargita megyei előadóknak is, hiszen ki ismerné jobban a tej és tejtermékek előállításának mindennapos problémáit” – fogalmazott Ferenczy. Hozzátette, a felsoroltakon kívül több magyarországi szakembert is várnak, például Bognár Lajost, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes magyar államtitkárt.
Többek között szó lesz az egyes tejelő állatfajok tartásáról és a környezetvédelemről, a tejtermelés és -forgalmazás fejlesztési lehetőségeiről, a tejtermékek szerepéről az önellátásban és az oktatásban, valamint a szövetkezeti modellekről. Kóstolással egybekötött termékversenyt és kiállítást is tartanak, amelyre meghívták Hargita megye összes tejipari termelőjét, illetve több kézműves termelőt. A tehén-, juh- és bivalytejből készült termékeket a részvevők, illetve egy szakmai zsűri fogja pontozni. A konferenciát az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete, a Gyulafehérvári Caritas és az udvarhelyi önkormányzat szervezi, a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával. A rendezvény jövő pénteken délelőtt tíz órakor kezdődik a Székelyföldi Filharmónia termében (volt Stúdió mozi). A szervezők a Hargita megyei gazdaegyesületek, valamint különböző mezőgazdasági szervezetek és hatóságok képviselőit hívták meg a konferenciára, de bárkit szívesen látnak. Az érdeklődők két órával az előadások kezdete előtt regisztrálhatnak a helyszínen.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!