Támogatnák a székelyudvarhelyi nagycsaládosokat

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A nemrég megalakult székelyudvarhelyi Nagycsaládosok Szent József Egyesületének tagjaival találkozott péntek délután Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális és családügyért felelős államtitkára. A Kis Szent Teréz Római Katolikus Plébánián lezajlott tapasztalatcserén közel húsz nagycsaládos szülő vett részt.

Bálint Kinga Katalin

2014. január 31., 19:042014. január 31., 19:04

2014. január 31., 23:362014. január 31., 23:36

A délután három órakor kezdődött találkozó elsősorban a nemrég megalakult helyi nagycsaládosok egyesületének céljairól, a székelyudvarhelyi népes családok szociális helyzetének bemutatásáról, valamint a tervekről és megvalósíthatóságukról szólt. Soltész részletesen kikérdezte az egyesület alapítóját, Juon Károly nyolcgyermekes családapát. Mint kiderült, az egyesület tagjai a történelmi egyházak hívei közül kerültek ki, a Kis Szent Teréz Plébánia közössége pedig kiemelten támogatja őket – ezt a jelenlévő Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke hatalmas előnyként értékelte. Ugyanakkor üdvözölte a székelyudvarhelyi egyesület megalakulását, és támogatásáról biztosította a tagokat.

Az egyesület tagjai elmondták, tömörülésük révén pályázatokat adnának be, azzal a céllal, hogy közösségüket szabadidős programok által megerősítsék, továbbá lehetőség szerint földterületet vennének, ahol a nagycsaládok számára megtermelnék a mindennapi betevő egy részét. Fontosnak tartanák a fiatalok művelését, oktatását is. Soltész kiemelte, fontosnak tartja a fiataloknak a programok megszervezésébe való bevonását is, több szempontból is követendő példaként hozva fel a kárpátaljai nagycsaládosok tömörülését – egyik javaslata az volt, hogy ne csak a magyar ajkú családokat vonják be programjaikba, hanem nyissanak a többségi nemzet felé is.

Az országos helyzetet szemlélve kiderült, Magyarországon sokkal inkább támogatják a nagycsaládosokat, mint nálunk. Ám Juon beszámolt arról, néhány napja Bunta Levente biztosította őket támogatásáról, így bizakodók az egyesület jövőjét illetően. A szintén meghívott Fülpesi Gyula, a székelyudvarhelyi önkormányzat szociális osztályának vezetője a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a Városháza honlapján meghirdetett, szociális tevékenységek támogatására irányuló pályázatot, Soltész pedig bejelentette: az EMMI is a nagycsaládos szervezetek mellé áll, mintegy tízmillió forintot ajánlva fel a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége számára, amely szétosztja majd a támogatást a régiók családszervezetei között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Akiknek a nevét visszaadta az emlékezés – holokauszt-emlékművet avattak Székelyudvarhelyen

Május 19-én, a ma is élő Székelyudvarhelyről származó holokauszttúlélő, Gold Renée 96. születésnapján avatták fel Székelyudvarhely első állandó holokauszt-emlékművét a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán.

Akiknek a nevét visszaadta az emlékezés – holokauszt-emlékművet avattak Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Napokon belül újraaszfaltozzák a járdákat a székelyudvarhelyi Kossuth utcában

Újraaszfaltozzák a székelyudvarhelyi Kossuth Lajos utca járdáit, amelyeket a gázvezetékek cseréje miatt bontottak fel. A helyreállítás a tervek szerint napokon belül elkezdődhet, és nem kerül pénzébe a városnak,

Napokon belül újraaszfaltozzák a járdákat a székelyudvarhelyi Kossuth utcában
2026. május 19., kedd

Kétszáz méter mélyről fogják felhozni az ivóvizet négy Kányád községi településen

Elkezdődött az ivóvízhálózat kiépítése Székelydályában, Égében, Abránfalván és Székelypeteken – ezzel a beruházással szeretnék megszüntetni az évek óta tartó ivóvízhiányt. Kétszáz méter mélyről fogják szivattyúzni a talajvizet.

Kétszáz méter mélyről fogják felhozni az ivóvizet négy Kányád községi településen
2026. május 19., kedd

Átadják a megújult Gyárfás-kúriát

Több éves felújítás után megnyitja kapuit a Gyárfás-kúria Székelykeresztúron, ahol kulturális programokkal és közösségi eseményekkel várják az érdeklődőket május 24-én, vasárnap.

Átadják a megújult Gyárfás-kúriát
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

A községháza munkatársait büntették a parajdi Sószorosban történt patakelterelés miatt

A parajdi polgármester mellett az urbanisztikus és a jegyző is büntetést kapott a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőségtől a Korond-patak elterelését célzó munkálatok miatt, mivel hiányosnak találták a községháza által kibocsátott építkezési engedélyt.

A községháza munkatársait büntették a parajdi Sószorosban történt patakelterelés miatt
2026. május 18., hétfő

Bemutatják az Udvarhelyszék népviseleteit összegző kötetet

Bemutatják az Udvarhelyszék népviseletben című kiadványt, amely a térség népviseleteit gyűjti össze. A könyvbemutatót Székelyudvarhelyen szervezik meg május 20-án.

Bemutatják az Udvarhelyszék népviseleteit összegző kötetet
2026. május 17., vasárnap

„Kínozzuk, mert még hiszünk” – parajdi hétköznapok egy évvel a bányakatasztrófa után

Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.

„Kínozzuk, mert még hiszünk” – parajdi hétköznapok egy évvel a bányakatasztrófa után
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Tizennégy ifjúsági lakás lesz Nyikómalomfalván – már zajlik az építkezés

Elkezdődött annak a tömbháznak az építése Nyikómalomfalván, amelyben tizennégy ifjúsági lakást alakítanak ki a fiatalok számára. A tervezés során hangsúlyt fektetett a község vezetősége arra, hogy illeszkedjen a falusi környezethez az új épület.

Tizennégy ifjúsági lakás lesz Nyikómalomfalván – már zajlik az építkezés
2026. május 16., szombat

Fotókon mesélik tovább a parajdi sóbánya történetét

Nem lezárni, hanem továbbmesélni szeretnék a parajdi sóbánya történetét a Só és lélek című fotókiállítással – hangsúlyozták a szombati megnyitón, ahol mintegy 250 fényképen idézték fel a bánya múltját, a kezdetektől egészen a tavalyi tragédiáig.

Fotókon mesélik tovább a parajdi sóbánya történetét
2026. május 15., péntek

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Hirdetés