Támogatásért trükköznek a gyámságot vállalók?

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Majdnem kétszáz olyan gyerek van Hargita megyében, akikről ugyan lemondtak szüleik, mégis családjuknál helyezték el. A szóbeszédek szerint vannak olyan családok, amelyek így próbálnak pluszjövedelemhez jutni, ám a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője ezt kizártnak tartja.

Dávid Anna Júlia

2016. április 26., 10:152016. április 26., 10:15

2016. április 26., 10:162016. április 26., 10:16

A pletykák szerint egyes családok úgy jutnak gyermekelhelyezési támogatáshoz, hogy a vér szerinti szülő lemond gyerekéről, majd egy rokon, többnyire a nagyszülő vagy nagynéni örökbe veszi, s a gyermek lényegében egy háztartásban él szüleivel és törvényes gyámjával, miközben utóbbi felveszi a neveléshez folyósított anyagi támogatást az államtól.

A témával kapcsolatban Elekes Zoltánnál, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjénél érdeklődtünk, aki ezt kizártnak tartja, hiszen a törvény tiltja, hogy a szülő és az örökbefogadó azonos lakcímen szerepeljen. Éppen ezért a családban elhelyezett gyermekek nevelési körülményeit folyamatosan ellenőrzik. Azaz a hatszáz lejes támogatás bizonyos kötelezettségekkel is jár. Ezek betartását háromhavonta egy, a gyermekvédelmi igazgatóság által kiküldött szakember a helyszínen, azaz az örökbefogadó családnál ellenőrzi. Egyebek mellett megvizsgálja a gyermek elhelyezési körülményeit, azt, hogy hol alszik, van-e rendes ruhája, kisebb korban játékai, taneszközei stb. Ilyen ellenőrzésen előfordult már, hogy trükközést észleltek, vagyis azonos helyen lakott a hivatalos gyámként nyilvántartott rokon a gyermekéről lemondott szülővel, de miután kivizsgálták az ügyet, visszavonták a támogatást – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy erre csak nagyon ritkán van példa.

Elekes Zoltán azt is elmondta, hogy Hargita megyében több mint ezerhétszáz szülei által elhagyott gyermek van, akiket a gyámhatóság először családjukban próbál elhelyezni. Az igazgatóság adatai szerint az ezerhétszáz elhagyott gyerek közül százkilencvenet sikerült családban elhelyezni, de csak százharmincötöt fogadtak be saját rokonai, a többiek idegen családoknál vagy máshol kerültek gyámságba. A testvéreket igyekeznek együtt elhelyezni, hogy ne szakadjanak el egymástól, talán ezért keltek szárnyra a megélhetési gyámsággal kapcsolatos trükközésről szóló pletykák is – véli a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés