
Fotó: Lukácsi Lehel
Egy udvarhelyszéki, fogyatékkal élő panaszosunk hívta fel figyelmünket arra, hogy ebben az évben mindeddig nem fogadták el tőle az őt törvényesen megillető, díjmentes helységek közti utazást biztosító buszjegyeket. Mint kiderült, az állami illetékes szervezettel nem szerződött vállalatok nem kötelezhetők ingyenes személyszállításra, de még a szerződéssel rendelkezők is eltérően járnak el ebben az ügyben, a bonyodalmas elszámolási procedúra, illetve a gyakori visszaélések miatt.
2015. február 05., 11:562015. február 05., 11:56
December vége óta több alkalommal, több buszvállalat helyközi járatainál is elutasították a sérültek számára ingyenes utazást biztosító szelvényeket – hívta fel figyelmünket egy első fokozatú, azaz súlyos fogyatékkal élő udvarhelyszéki. A törvény neki és kísérőjének is biztosít díjmentes szelvényeket, melyeket romániai járatokon használhat fel, ám az utóbbi időben egyáltalán nem vagy csak vonakodva sikerült érvényre juttatnia ezt a jogát – fejtette ki, hozzáfűzve, egészségproblémái miatt általában havonta egyszer be kell jönnie Székelyudvarhelyre, egy utazásért a személyenként tíz és húsz lej közötti viteldíj kifizetése pedig a szükséges gyógyszerek megvásárlása mellett nem kis problémát jelent. A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezeténél ugyan lehetne járművet igényelni, ám velük egy héttel előbb szükséges egyeztetni, ami nem mindig megoldható – egészítette ki.
Csak azok a buszvállalatok fogadják el a szelvényeket, amelyek erre vonatkozó szerződést írtak alá a fogyatékkal élő felnőtteket felmérő bizottsággal, ugyanis csak ezeknek a társaságoknak tudják visszatéríteni a szállítási költségeket, amely folyamat a különféle eljárások, jóváhagyások miatt több hónapba is beletelhet – tudtuk meg Szigeti Gyulától, az intézmény szóvivőjétől. Mint elmondta, a bizottságnak ezeket a vállalatokat sem áll jogában ellenőriznie, hogy minden esetben biztosítanak-e ingyenes közlekedési lehetőséget a fogyatékkal élőknek, és az utóbbi másfél hónapban több erre vonatkozó negatív észrevételt is jeleztek nekik a megyében élő sérültek. A probléma lehetséges okaiként a költség megtérítésének hosszas voltát, illetve az ingyenes tömegközlekedésre feljogosító szelvények dizájnjának módosítását jelölte meg – utóbbit azért, mert a feltételezések szerint a sofőrök egy része még nem szokta meg a változást, így nem biztos, hogy érvényesnek hiszik az új jegyeket.
Az Udvarhelyszéken szolgáltatást biztosító autóbusz-vállalatok közül a Bálint Trans, a Ballotrans, a CorundTrans Csavargó, a Gas Tours és az Open World kötött velük szerződést – mint Szigeti elmondta, ezek némelyikével kapcsolatban is merültek fel kifogások nemrég, de a vállalatvezetők megígérték, intézkednek az ügyben. Hozzátette, a bizottság 0266-371216-os telefonszámán bővebb tájékoztatást is tudnak adni a szelvényekkel igénybe vehető járatokról.
A buszvállalatok vezetői eltérően viszonyulnak a szelvények elfogadásának kérdéséhez: van, ahol természetesnek veszik a sérültek díjmentes közlekedésének biztosítását, másutt azonban a negatív tapasztalatok miatt fenntartásokkal kezelik a jegyeket. Az egyik udvarhelyszéki szolgáltató ügyvezetője, Pálffy Domokos például elmondta, társaságuk régóta részt vesz a programban, de tavaly december óta csak abban az esetben áll módjukban elfogadni a szelvényeket, ha azok megfelelően ki vannak töltve, és az utasnál vannak a jogosultságot bizonyító iratok, ugyanis a vállalat büntetést kockáztat, ha egy ellenőrzés során a hatóságok megállapítják, hogy illetékteleneket utaztat ily módon. A jegyeken szükséges megjelölni a fel- és leszállás helyét, illetve a fogyatékossági bizonylat számát – fejtette ki, hozzáfűzve, a sérült utasoktól begyűjtött szelvényeket minden hónap végén kell leadniuk az illetékes szervnek, ám amellett, hogy a havi 600–1000 lejes költség visszatérítésének folyamata több hónapig tart, a hibásan kitöltött szelvényeket vissza is dobhatják. Előfordult például, hogy a fogyatékkal élő utas nem tudta kitölteni szelvényét, így a sofőr megtette helyette, de ha egy napon több jogosult is utazik, és jegyük ugyanazzal az írással van kitöltve, a bizottság visszautasíthatja azok kifizetését – mutatott rá Pálffy.
Tapasztalatuk szerint gyakori probléma az is, hogy a sérültek kísérői egyedül utazva is igénybe vennék a díjmentes személyszállítás lehetőségét, a szelvények azonban a törvény szerint csak a sérült jelenlétében érvényesíthetők. A rendszer elég nehézkes, a vállalatok nem igazán tudják, mi lenne a helyes eljárás, hiszen minden eset más és más.
Egy másik vállalat székelyudvarhelyi munkapontjának vezetője, Nagy Zsolt elmondta, az ő járataikon elfogadják a jogosultak szelvényeit, személyi igazolványt azonban náluk is kötelező felmutatni. Ők is tapasztalták már, hogy kísérők egyedül is szerettek volna ingyen utazni, ám arra nincs lehetőség.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!