Színezővel bővült a Legendárium-család

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A napokban készült el a Székelyföldi Legendárium alapján a Székely Színező: a hetvenkét rajzot tartalmazó kiadványt csütörtökön már ki is próbálhatták a székelyudvarhelyi Villanytelep utcai óvoda tipegői.

Kovács Eszter

2013. szeptember 12., 18:082013. szeptember 12., 18:08

Lelkes gyerekzsivaj fogadta a Székelyföldi Legendárium csapatát az óvodában: a nagycsoportosok próbálhatták ki elsőkként a Székelyföldi Legendárium színező kötetét, mely az elkövetkező hetekben a helyi könyvesboltokban is megjelenik majd. A műfajában vaskosnak számító kötetet Tófalvi Beáta és Pálfi Csaba grafikus szerkesztették, a megkapó borítót pedig Kósza Arnold tervezte. A kifestőkönyv oldalain a legendáriumgyűjteményből már ismert jelenetek, figurák elevenednek meg, továbbá a megjelenített történetekből kiragadott szövegrészletek is kiegészítik a kötetet.

„Az öt-hat éves gyerekek nagyon szeretnek színezni, a székelyföldi legenda- és mondavilág ebben a korban ily módon sokkal érthetőbb is számukra” – magyarázta Péter Edit, a Villanytelep utcai napközi igazgatónője. Az ovisok számára egyébként nem ismeretlenek a Székelyföldi Legendárium figurái, a tantermekben kifüggesztett legendáriumtérképen ki-ki megtalálta már kedvencét. Nagy-Hollósi Tamara például a tündéreket szereti, olyannyira, hogy egymás után kétszer ugyanazon tündéres legendát színezte ki. Az öt és fél éves Bálint Ádám sok legendát ismer már, egyik kedvence a Gyilkos-tó története. „Mindegyik legendát szeretem, még a tündéreseket is. A legjobb az, hogy olyan sok van belőlük, hogy nem lehet megunni” – magyarázta a kisfiú.

A Villanytelep utcai óvoda tantestülete is lelkesen fogadta az új legendás kiadványt, Jakab Csilla óvónő szerint hiánypótló a kötet. „A meséket, ebben az esetben legendákat nem elég csak egyszer felolvasni, elmondani a gyereknek, az elmélyítés egyik legjobb módszere, ha a történethez más tevékenység, például színezés is kapcsolódik” – magyarázta.

A legendáriumcsapat a Székely Színezővel tartaná ébren a közönség érdeklődését, de a jövő évre újabb terveket is szövögetnek. „Természetesen folytatjuk az animációs filmsorozatot, illetve továbbra is népszerűsítjük a Likaskő-rajzfilmet. Tárgyalásokat folytatunk Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával, ugyanis meg szeretnénk rendezni a Székelyföldi Legendárium Karnevált, valamint az ehhez kapcsolódó Legendárium Udvarfesztivált” – árulta el Fazakas Szabolcs. A karneválra helybéli és távolabbi vidékről érkező közösségek, tanintézetek, civil szervezetek stb. jelentkezését várják, amelyek egy-egy karneváli kocsin megelevenített legendával vennének részt a nagyszabású rendezvényen.

A Legendárium Udvarfesztivál az Udvarhelyi Fiatal Fórummal partnerségben megrendezett Színjátszófesztivál továbbgondolása: a színjátszó csoportok a város központjának kapualjaiban, belső udvaraiban rendeznék be díszleteiket, és szabadtéren mutatnák be produkcióikat. „Más székelyföldi városokban is szívesen látnák a rendezvényt, de Székelyudvarhely a Legendárium bölcsője, így számítunk a helyi közösség és az önkormányzat támogatására” – tette hozzá az ötletgazda.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
Hirdetés