Új, a korábbinál szigorúbb törvény született az egészségügyi személyzettel szembeni agresszió büntetésére. A székelyudvarhelyi kórház igazgatója szerint szükség volt az új jogszabályra, ugyanis a városi kórházban naponta előfordulnak kisebb összetűzések, de az elmúlt években történtek már súlyosabb incidensek is, olyan is, amelyben egy kórházi asszisztens komoly sérüléseket szenvedett.
2012. október 24., 16:352012. október 24., 16:35
2012. október 24., 16:392012. október 24., 16:39
Megszavazta kedden a képviselőház – amely ebben a kérdésben az ügydöntő fórum szerepét tölti be – azt a törvénytervezetet, amely szigorúbb büntetéseket ír elő az egészségügyi személyzet elleni agresszió esetére: az orvosok, asszisztensek, mentősofőrök és más egészségügyben dolgozó személy elleni erőszak, attól függően, hogy szóbeli vagy fizikai, az új jogszabály értelmében 6 hónaptól 12 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. A szabályozás – melynek tervezetét még az előző kormány idején dolgozták ki – az erőszak minden formájára kiterjed, a verbális agresszió – például az egészségügyi személyzet fenyegetése – esetére 6 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztést ír elő, ez azonban 6 hónaptól 3 évig is terjedhet bántalmazás esetén, sőt a hivatását gyakorló orvos, asszisztens, illetve más egészségügyben dolgozó személy ellen elkövetett súlyos testi sértés esetére 3-tól 12 évig terjedő börtönbüntetést ír elő az új törvény.
A székelyudvarhelyi kórház igazgatója, Lukács Antal szerint szükség volt a büntetések szigorítására, ugyanis a városi kórház területén naponta előfordulnak kisebb összetűzések, főként azért, mert egyesek nem tartják be a beteglátogatásra meghatározott időszakot, nagyon rámenősek, és mindent megtesznek azért, hogy feljussanak a beteghez. A rendbontás ritkán fajul tettlegességig, de előfordult már komoly sérüléssel járó atrocitás a kórházban. Múlt év elején a sürgősségi osztály egyik dolgozóját bántalmazta egy cigány csoport tagja, kórházi kezelést igénylő sérülést okozva a betegszállítónak – elevenítette fel az legsúlyosabb incidenst Lukács Antal, hozzáfűzve, hogy az agresszor nem kapott méltó büntetést, sőt még ők akarták feljelenteni a bántalmazott alkalmazottat, illetve fenyegették, tudomására hozva, hogy tudják, hol lakik.
Az azt megelőző években is előfordultak olyan incidensek, melyeknél a rendőrség közbelépésére volt szükség. 2009 nyarán a kórház biztonsági őre csak gázsprayjel és a csendőrség segítségével tudott megállítani egy cigány csoportot, melynek tagjai dulakodni, szitkozódni és fenyegetőzni kezdtek, amikor közölték velük, hogy nem kísérhetik fel mindannyian beteg hozzátartozójukat az egyik kórházi osztályra. A kórház elhagyása közben az épület felgyújtásával fenyegetőztek, a kapussal lökdösődtek, majd még többen tértek vissza, és a sürgősségi osztályon folytatták a rendbontást, amit a kórház biztonsági kamerája is rögzített.
Nem csak romák okoznak azonban incidenseket, időnként olyanok is agresszívekké válnak, akikről azt nem is feltételeznék. A közelmúltban volt olyan eset, amikor egy hölgy rúgta be a bejárati ajtó üvegét, amiért a rendőrség kiszabott egy kisebb büntetést, de ezt követően a hölgy újra visszatért a kórházba, és folytatódott a „cirkusz”– említett egy másik esetet az igazgató.
„Ha mindenki civilizáltan tudomásul venné a kórház belső rendszabályzatát és alkalmazkodna ahhoz, akkor még kapusra se lenne szükség, de ez nálunk elképzelhetetlen” – indokolta a vonatkozó törvény szigorításának szükségességét a városi kórház igazgatója.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!