
Majd egy évszázada, vélhetően Oroszhegyből szállították át Nagykedére azt csűrt, amely napjainkban új funkciót kapva nyaralóként üzemel. Tulajdonosa már egy fotópályázatra is benevezte, ahol első díjat szerzett. A megmentett örökség értékét fokozza, hogy az udvaron eredeti pompájában díszeleg az egykori parasztház, melyet több mint százéves gyümölcsfák öveznek.
2014. október 29., 13:102014. október 29., 13:10
Két éve fogott neki a Székely család a nagykedei birtokán található csűr átalakításának, amelyet közel harmincezer euróból változtatott nyaralóvá. „Az ötletet nagyapám vetette fel, aki korábban ott lakott, és nem szerette volna, hogy őseink hagyatéka kárba vesszen. Nagyjából nyolc hónapot vettek igénybe a munkálatok, melyekből a család minden tagja kivette a részét” – magyarázta portálunknak Székely Barna tulajdonos, akitől megtudtuk, elsődleges céljuk az volt, hogy megőrizzék örökségüket, ám ehhez új funkcióval kellett felruházniuk. A jelenlegi hétvégi házat többnyire külföldi turisták látogatják, csodájára járva az épületnek.
Megmérettetett a csűr
Közel húszan neveztek be Székelyföld területéről a székelyföldi csűrök funkcióváltása elnevezésű amatőr fotópályázatra, összesen 170 fotográfiával. „Úgy neveztem, hogy nyerni akarok, hiszen tudtam, felbecsülhetetlen értékű az építmény, nekem csak fotós készségeimet kell hozzáadnom. Ennek ellenére kissé meglepődtem, amikor a múlt héten közölték, hogy valóban én kapom meg az első díjat” – mesélte élményeit Székely Barna. A bírák elsősorban az épület állapotát vizsgálták, azt, hogy milyen arányban oszlanak meg a régi, illetve az újonnan hozzáadott elemek, mennyire sikerült megtartani a csűr korabeli jellegét. Elengedhetetlen volt ugyanakkor a fotósok látásmódja is.
Átalakulás
Az 1930-as évek elején megépített – vélhetően Oroszhegyről átszállított – csűr átalakítása során arra törekedtek, hogy az eredeti elemeket is megtartsák, így sok tartógerenda és korabeli faelem is részét képezi a jelenlegi nyaralónak. Külalakján nem túl sokat változtattak, most is megvan az épület középen a jellegzetes kapu, amelyen az állatokat terelték be, továbbá az a bejárat, amelyet az ősök fásszínként használtak, de oda álltak be a szekérrel is. A belső térben, ahol a lovakat és a teheneket tartották, jelenleg konyha és fürdőszoba van, a disznók helyét pedig nappali váltotta fel. A felső részen találhatók a vendégszobák, a széna és a takarmány helyén.
Múltidéző környezet
Nemcsak a csűr, hanem az udvaron lévő parasztház is, amelyet eredeti formájában állítottak vissza, a régi idők mindennapjaiba nyújt bepillantást. A telken a több mint százéves diófák mellett a második világháború idején ültetett körtefa is díszeleg. Utóbbi azért különleges, mert Petőfi vén körtefájából oltották. „Korábban tüdőszanatórium működött a jelenlegi Gyárfás-kúriában, ahova dédnagymamám testvérét utalták be. Ő hozta el a körtefaágat, amely most megnőve az udvaron díszeleg. Petőfi körtefája mára már elpusztult, tudomásom szerint pedig ez az egyetlen ma is élő fa, amely abból származik” – fejtette ki Székely Barna.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!