
Fotó: Lukácsi Lehel
Nagy mennyiségű szemét került az út mellé Kadicsfalva és Tibód között, körülbelül 150 méterrel az Oroszhegy községtábla előtt. A helyszínen található forrással átellenben, az út mellett két autó számára is van elég hely megállni – a szemetelő oda ürítette rakományát.
2014. szeptember 22., 19:062014. szeptember 22., 19:06
2014. szeptember 22., 21:512014. szeptember 22., 21:51
Bár erről az esetről most hall először, korántsem új keletű a probléma – mondta el a Székelyhonnak Bálint Elemér Imre, Oroszhegy község polgármestere, hozzátéve, hogy az utóbbi években sajnos meg-megismétlődik a jelenség. Kissé a senki földjének tűnik a hely – folytatta a községvezető –, ugyanis két helység között található, ám az úttest mellett nyolc méterig megyei felügyeleti zónáról beszélünk, így a megyei útügy hatáskörébe tartozik. Oroszhegy község területe csak 150 méterre ettől a helytől kezdődik, a probléma viszont annyiban érinti őket, hogy a község lakói haladnak el nap mint nap a szemét mellett.
Korábban a környezetvédelmi őrségnek és Székelyudvarhely közigazgatásának jelentették az eseteket. Bár a szemetes rész Udvarhely közigazgatási területéhez tartozik, a város ugyanazt teheti, mint a község. Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal technikai igazgatóságának osztályvezetője portálunknak azt mondta, hogy a környezetvédelmi őrségnek jelentik ők is, ha hasonló kihágásokat észlelnek, és az oroszhegyi községvezetéssel eddig is együttműködtek. Mindketten kérik ugyanakkor a lakosság segítségét, ha ilyen kihágásokat észlelnek, jelentsék a hatóságoknak, mert csak a szemetelők kézre kerítésével és felelősségre vonásával lehet megakadályozni az újbóli megismétlődést.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!