Szélhámosság mint életforma

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Sokaknak a csalás és a szélhámosság ugyanazt jelenti, és ez annyiban igaz is, hogy céljaik megegyeznek – módszereik azonban eltérőek. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjével beszéltünk a szélhámos bűnözőkről.

Jánosi András

2016. április 13., 22:322016. április 13., 22:32

A szélhámosokat nehezebb elkapni, mint a csalókat, ugyanis szinte lehetetlen tetten érni őket. A csalókéval ellentétben legtöbb áldozatuk csak akkor jön rá, hogy rászedték, amikor már a balszerencsét okolva elkönyvelte magában az elszenvedett kárt – magyarázta Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„A szélhámosok bűncselekménye is csalás, áldozataik közreműködése nélkül ők sem tudnák elkövetni bűntetteiket. Itt rejlik a különbség a csalók és a szélhámosok ténykedése között: míg az előre kidolgozott módszereket használók egyszerű, gyors forgatókönyvvel nagyon hamar kiderítik, hogy kit és mikor verhetnek át, addig a szélhámosok a forgatókönyvet folyamatosan változtatják, áldozattól és helyzettől függően” – fogalmazott a szóvivő, hozzáfűzve, hogy a rászedésben ravaszul használják átlagosnál jobb emberismeretüket is.

A szélhámosok nagy hangsúlyt fektetnek a hitelesség látszatának fenntartására. A rendőrségi szóvivő szerint felelősségre vonás esetén a szélhámosok leggyakrabban azzal védekeznek, hogy mindent jóhiszeműen tettek, soha nem állt szándékukban átverni senkit.

Egy olyan áldozat mesélte el történetét, aki az eset után valószínűleg akkor sem ért volna el semmit, ha feljelentést tesz a rendőrségen. A szélhámos kihasználta a lány helyzetét.

„Facebookon hirdettem meg, hogy kiköltöznék a bentlakásból albérletbe a következő évre, és ha valakinek van ajánlata, szóljon. Erre írt, hogy ő is épp lakást keres Kolozsváron, ha nem zavar, hogy férfival kell laknom, akkor kereshetjük együtt. Mondtam, nem zavar, keressünk kétszobásat. Az volt a sztorija, hogy ő Kolozsváron fog tartani valamilyen előadást havonta kétszer, hétvégén, és neki adnak lakástámogatást, mert nem kolozsvári. Egy havi lakbért teljesen kifizettem, plusz a közvetítőnek egy havi bér felét, plusz száz euró kauciót. Ez összesen 520 euró. Szerződéskötéskor csak az ő neve került bele a szerződésbe, mert így a sztorija szerint a munkáltatója fizette volna az összeg felét, mi pedig feleztük volna a másik felét, így teljesen jó ár jött volna ki” – mesélte tovább történetét.

Hozzáfűzte, azért fizetett mindent, mert a férfi állítása szerint bankszámlája éppen zárolva volt. Mutatott egy bankszámlakivonatot is, amely igazolta, hogy a számlán kilencezer lejnél több pénz szerepelt. Megnyugodva ment haza szülővárosába július elején, tudván, megoldotta lakhatását a tanév kezdetétől. Őszig még elérte telefonon a csalót, aki mindannyiszor biztosította, kifizeti a következő havi bért, és saját részét is visszaadja a lánynak. Ez azonban nem így történt: a diáklány szeptemberben már személyes dolgait és egyetemi jegyzeteit sem tudta elvinni a lakásból, amiből időközben kizárta a főbérlő. Csak másfél év múlva sikerült visszaszereznie holmija egy részét. Pénzét azóta sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés