Négyszázezer lejt különített el a Hargita megyei önkormányzat Székelyvarság községnek az egészségház építésének befejezésére.
2015. szeptember 18., 11:372015. szeptember 18., 11:37
A településen szerdán délután tartott rendkívüli ülésen fogadták el ezt a határozattervezetet, amelyet Tamás Ernő polgármester kérelme alapján terjesztettek elő, ugyanis a Leader-pályázaton támogatást nyert beruházást szeptember 30-áig be kell fejezni. Ehhez előzetes finanszírozás szükséges, amit ilyen rövid idő alatt nem tudnak előteremteni, a pályázatból azonban utólag megtérítik az összeget – tájékoztatnak a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében.
Az egészségházban a tervek szerint háziorvosi, állatorvosi és fogászati rendelő, valamint gyógyszertár lesz, illetve itt kap helyet a Caritas otthoni beteggondozói szolgálatának rendelője, két helyi munkatárssal. Mint a tervek ismertetésekor elhangzott, korábban sem fogászat, sem gyógyszertár nem volt Székelyvarságon. Az ülésen ugyanakkor költségvetésbe foglalták a kormány Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) Hargita megyének kiutalt több mint kétmillió lejt, amelyet megyei besorolású utak korszerűsítésére fordítanak: a kissolymosi (134A), a csíkpálfalvi (123E) és az atyhai (136A) út felújítására.
Ennek nyomán a megyei tanácsa testülete megszavazta a saját költségvetésében előirányzott átcsoportosításokat, így – ami Udvarhelyszéket érinti – útfelújítási tervekre is utaltak ki pénzt: a kobátfalvi (135) út tervezési költségeit 10 ezer lejjel, 30 ezer lejre növelték.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!