Fotó: Csató Andrea
Avarák, kertek, átlépők földje Székelyvarság címmel jelent meg Tamás Lenke kötete, amelyben a település történetét írja le. Alkotását, amelyben személyes történetek is helyet kaptak, vasárnap fogják bemutatni a helyi kultúrotthonban.
2025. június 26., 11:402025. június 26., 11:40
2025. június 26., 11:452025. június 26., 11:45
Százötven éve volt az első iskolai záróvizsga Székelyvarságon és eddig nyúlik vissza a Tamás Lenke, nyugalmazott tanárnő által megírt kötet. A szerző a Székelyhonnak elmondta, először az iskolai adatokat összegezte, majd úgy döntött, hogy ezeket jobb keretbe helyezni, hiszen a település 1907-es önálló községgé válása óta nincs részletes leírás a helyi emberekről, hagyományos mesterségekről és történésekről. Ezt a hiányt szerette volna pótolni a szerző, ám nem volt egyszerű dolga, hiszen már alig talált idős embereket, akik mesélhettek volna Székelyvarság egykori arculatáról.
Néhány személy viszont szerencsére mégiscsak sikerült felkutatni és megszólaltatni. A kötet néprajzi fejezetében a szekeresség, a kendertermesztés, a szövés, fonás, a katonáskodás, a szeres majorkodás, a zsindelykészítés és a színjátszás története is helyet kapott.
– magyarázta a szerző. Megjegyezte, a 344 oldalas könyvban közel 350 fotó is helyet kapott, hogy még inkább szemléltethetők legyenek a történetek az olvasó számára.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) támogatásával összeállított kötetet most vasárnap délelőtt tíz órától fogják bemutatni a székelyvarsági kultúrotthonban. A szerző egyébként abban bízik, hogy kötete egy fogodzó lehet a jövő generációinak, akik meg szeretnék ismerni a község történetét.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.
Újra élettel teltek meg a beomlott parajdi sóbánya környéki utcák, miután szerdán délután felfüggesztették az emberek kilakoltatásával kapcsolatos intézkedést. A lakók azonban így sem nyugodtak meg teljesen, hiszen további bányaomlástól tartanak.
Négy lehetséges nyomvonalat dolgozott ki a tervező a székelyudvarhelyi észak-nyugati elkerülőút megvalósítására, ebből kellett kettőt kiválasztaniuk a keddi soron kívüli tanácsülésen résztvevő önkormányzati képviselőknek.
Több mint két hónap elteltével szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a Parajdon beomlott sóbányánál kialakított veszélyzónából kitelepített lakók – erősítette meg lapunknak Hargita megye prefektusa a kedd délelőtti döntést.
szóljon hozzá!