
Fotó: Kinda Botond
Kilenc településen tartanak táncházzal egybekötött táncoktatást az október 24-én, csütörtökön induló Táncházkaraván Udvarhelyszéken elnevezésű programsorozat részeként. Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács és tagszervezetei által immár másodszor megszervezett rendezvény elsődleges célja, hogy táncra csábítsa azokat a vidéki fiatalokat, akiknek nincs lehetőségük a népi hagyományok megélésére.
2013. október 22., 19:372013. október 22., 19:37
2013. október 22., 19:502013. október 22., 19:50
Az idei táncházkörút az Udvarhely Táncműhely próbatermében indul október 24-én este nyolc órakor. A népi mulatságok a tervek szerint hétvégenként zajlanak majd: november 8–10. között Máréfalva, Béta, Farkaslaka, november 15–17. között Lövéte, Zetelaka, Oroszhegy, november 22-én Székelykeresztúr, december 7-én pedig Szentegyháza ad otthont a rendezvénynek. A programsorozatot december végén egy száraz hangszeres, kosaras bállal egybekötött gálaest zárja, ennek helyszíne szintén Székelyudvarhely – tájékoztatott András Loránd, az UIET alelnöke. Hozzáfűzte, az egyes településeken igény szerint néptáncoktatásra, előadásokra, népzenei koncertekre készülnek.
Az első karaván 2011-ben és 2012-ben zajlott, nem várt sikerrel: a programokba helyszínenként körülbelül 50–60 helybéli kapcsolódott be, de Szentegyházán közel kétszázan ropták. Voltak olyanok, akik életükben nem hallottak a táncházról, a rendezvényt követően azonban keresni kezdték, hogy hol táncolhatnának a továbbiakban – árulta el András Loránd. Mint kiderült, a tancházkaravánnak köszönhetően az általa vezetett Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület tánccsoportja is két taggal bővült.
A rendezvényeken akkoriban a Kedves zenekar húzta a talpalávalót, idén azonban a székelyudvarhelyi Kaszaj együttes és a szentegyházi Szapora Band is társult hozzájuk. A mezőségi néptánc figuráit Boros Béla és Boros Hilda táncoktatóktól lehet ellesni.
A székelyudvarhelyi táncházakat hetente száznál is többen látogatják. A rendszeres táncházak és a karaván célja, hogy azokat vonja be, akiknek egyébként nem adott a néptánc gyakorlása, és akik a későbbiekben akár a táncegyüttesek tagjaivá is válhatnak. A térségben élő fiataloknak elég kevés lehetőségük adódik az építő jellegű szórakozásra, a táncházkaraván ezt a hiányt is kívánja pótolni – mondták el a szervezők.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!