
Fotó: Lukácsi Lehel
Az Udvarhelyszéki Vágta utolsó megmérettetése lesz a legizgalmasabb, a négy előfutam végeztével a székelyudvarhelyi döntőn derül ki vasárnap, augusztus 24-én, hogy ki a legjobb udvarhelyszéki lovas.
2014. augusztus 20., 13:042014. augusztus 20., 13:04
A döntőbe jutott huszonöt egyéni versenyzőn kívül várhatóan a csapatversenybe benevezett tizenkét község lovasai is jelen lesznek a finálén. Mivel a döntőbe minden előfutamból a legjobb, közel egyforma képességű lovak és lovasok jutottak, a Csicser Farmon az eddigieknél hosszabb, mintegy 1500 méteres, nehezebb akadályokkal kialakított pálya várja a részvevőket – tudtuk meg a szervezőktől. Az ügyességi verseny után első ízben a lovak gyorsaságát is összemérhetik a versenyzők. Mindennek legnagyobb nyertese a nézőközönség lesz, amely Udvarhelyszék eddigi legnagyobb és legizgalmasabb lovas rendezvényének élményében részesülhet vasárnap.
Az Udvarhelyszéki Vágta különlegessége és egyben legnagyobb erénye, hogy nem a sport- és versenylovasokat szólította nyeregbe, hanem a székely paraszt- és munkalovakat tette próbára számukra eddig ismeretlen akadályok és feladatok előtt. A Székelypálfalván, Agyagfalván, Zetelakán és Kápolnásfaluban tartott előfutamok bizonyítják a fejlődést mind a lovak, mind lovasok esetében.
Reggel nyolc órától gyakorló edzésen vehetnek részt a lovasok, majd tíz órakor kezdődik a vágta utolsó ügyességi versenye, ekkor dől el, ki a legjobb lovas, és ekkor derül ki, hogy a Nemes Székely Nemzet Lovas Közösség – 2014 elnevezésű kupát melyik település csapata viheti haza. Az eredménylistát jelenleg Homoródalmás vezeti, második helyen áll Zetelaka csapata, harmadik az oroszhegyi trió, negyedik a kápolnási csapat, ötödik helyezést értek el a varsági lovasok. A kupáért küzd továbbá Homoródszentpál, Székelyudvarhely, Etéd, Oklánd, Farkaslaka, Agyagfalva, Székelyderzs és Székelykeresztúr is.
Vasárnap délután két órától ismét Pászka Lehel lovasíjász ejti rabul a közönséget látványos bemutatójával, ezt követően fél háromkor gyorsaságukkal tűnhetnek ki a lovak és lovasaik. Különleges élmény lesz a nézőközönség számára a Székelyföldön első alkalommal látható buszkasi lovas csapatjáték is, amely a régi lovas népek világában az egyik legkedveltebb szórakozás és erőfelmérés volt. A játék hasonlít a labdarúgáshoz: két csapat játékosainak egy báránybőrlabdát kell a játék ideje alatt minél többször az ellenfél „kapujába” juttatniuk, miközben a másik csapat erővel, technikával próbálja megakadályozni ezt – ecsetelte Kovács-Nemes László szervező.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!