
Fotó: Pál Árpád
Élesben tesztelik az első székelyföldi turisztikai mobilalkalmazást, a Sóvidék–Hegyalja Travel Appet. Az ingyen, bárki által letölthető mobiltelefonos applikáció egy virtuális idegenvezetőként szolgáló alkalmazás, és magyarul, angolul, románul, valamint németül segít tájékozódni a turistákat elsősorban Sóvidék-Hegyalján és Udvarhelyszéken is, nemsokára azonban egész Székelyföldre kiterjesztik a szolgáltatást.
2016. június 02., 12:572016. június 02., 12:57
2016. június 02., 14:462016. június 02., 14:46
Moldován László, az alkalmazás tervét kidolgozó Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, két éve született az ötlet, hiszen a régióba érkező turisták kilencven százaléka okostelefonnal rendelkezik, ám a honlapok többsége még nem optimalizált a mobileszközökre. Mivel kevés idegenvezető van a térségben, olyan alkalmazást akartak kifejleszteni, amely virtuális kalauzként is szolgál. Az egyesület a frissen megalakult Székelyföld TDM Klaszter keretében kezdett el dolgozni az alkalmazáson. A fejlesztés 4–5 hónapig tartott, Moldován szerint a legidőigényesebb feladat az adatfeltöltés, hiszen folyamatosan naprakész információkkal akarnak szolgálni. Az egyesület elnöke elmondta, az applikációt fejlesztő cég felajánlotta, hogy az egyéves tesztidőszak alatt ingyenesen futtatja.
Az applikációt nemcsak online, hanem offline is lehet használni. Online módban most Parajd, Szováta, Korond, Farkaslaka, Oroszhegy, Máréfalva, Zetelaka, Ivó és Székelyvarság legtöbb szálláshelyéről, vendéglátóiról, szolgáltatóiról, látnivalóiról, eseményeiről, programajánlatairól, túraútvonalairól nyújt friss adatokat. „A rendszer különlegessége, hogy virtuális idegenvezetőként a GPS-alapú rendszerrel meghatározza a turista pontos helyét, és onnan megszervezi az útitervét vagy az egész üdülést” – magyarázta Moldován. Felfedezhetik a közelükben található látványosságokat, szolgáltatókat, de turistaútvonalakat is letölthetnek. Olvashatnak helytörténeti leírásokat és legendákat is. Az alkalmazással szállást is foglalhatnak. Különlegessége, hogy az asztalfoglalás mellett még az ebédet is megrendelhetik, hogy érkezésükre el is készüljön – mondta Moldován. A rendszeren keresztül szállást foglalók egyébként ingyenes kedvezménykártyát is kapnak az egyesülettől.
Moldován elárulta, hogy jelenleg a Szent Anna-tó és térsége látványosságairól, a Vulkánok Földjéről szóló alkalmazáson dolgoznak. A régió mobilapplikációja várhatóan június végére készül el, az egységes székelyföldi változat pedig jövő nyárra várható.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!