Székelydobóban döntöttek a megyei tanácsosok

A Bögöz községhez tartozó Székelydobóban tartották szerdán Hargita Megye Tanácsának soros havi ülését. A tanácsülés napirendi pontjai között szerepelt a megyei önkormányzat által 2007-ben felvett 28 millió lejes hitel újratárgyalt értékének elfogadása, aminek köszönhetően mintegy 3,5 millió lejjel csökkent a törlesztendő összeg.

Székelyhon

2015. január 29., 11:382015. január 29., 11:38

A megyei tanács – egyéb napirendi pontok mellett – pontosította a közvagyon leltárát, homoródfürdői ingatlanokat tettek át magánvagyonba annak érdekében, hogy együttműködési szerződések által könnyebben tudják hasznosítani, használatba adni önkormányzatoknak, szervezeteknek, egyházaknak. A tanácsülés végén a nagy számban részt vevő helyi lakosság hozzászólásai hangzottak el, felmerült az iskolai osztályok megszüntetésének veszélye, de szó esett a földek kiparcellázásának hiányáról, ami miatt sok fiatal inkább külföldön próbál szerencsét. Továbbá azt is nehezményezték a helyiek, hogy a Béta, Dobó és Vágás sík területnek van nyilvánítva, emiatt kevesebb finanszírozást kapnak, mint ha hegyvidéki terület volna – áll a megyei önkormányzat sajtóosztályának közleményében.

A tanácsülést megelőzően a megyei tanács elnöke Kányádba látogatott, ahol György Sándor polgármesterrel, valamint Benedek Enikő iskolaigazgatóval egyeztetett a 2010-ben elkezdődött tornaszoba megépítésének lehetőségéről, ugyanis nincs tornaterme az iskolának, így nincs hol megtartani a tornaórákat, ami főleg télen jelent problémát. Borboly Csaba megyeitanács-elnök elmondta, az egyik lehetőség az, hogy kalákában építsék meg, a másik az Országos Településfejlesztési Programból való finanszírozás.

A vágási tölgy 2013-ban a második helyezést érte el az Év Fája Romániában versenyben, ennek megünneplésére örökbefogadási ünnepséget szerveztek, ahol a megyei tanács örökbe fogadott egyet a nyolc tölgyfa közül, ugyanakkor vállalta a tölgyek körüli park kialakításának finanszírozását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél

Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél
2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál