Száz köbméter fát termeltek ki a víztározónál

Mintegy száz köbméternyi tavaly elpusztult lucfenyőt kellett kitermeljen a Zetelaka-Libán Erdőgondnokság a zeteváraljai víztározó partján, a fák elszállítása miatt utat kellett vágjanak a part mentén.

Széchely István

2013. augusztus 19., 16:492013. augusztus 19., 16:49

2013. augusztus 19., 17:012013. augusztus 19., 17:01

Nagyjából száz köbméternyi elpusztult lucfenyőt termelt ki a zeteváraljai víztározó partján a Zetelaka-Libán Erdőgondnokság múlt év ősze óta. A témáról korábban már többször is írtunk, amint akkor beszámoltunk róla, a gátról nézve a tó jobb partján több, mint száz méter hosszú szakaszon nagyon sok fenyő pusztult el, voltaképpen megfulladtak az előző évi magas vízállás miatt. A kiszáradt fák kitermelését tavaly októberben kezdte meg az erdőgondnokság, a part mentén futó földutat is akkor tették járhatóvá a traktorok számára. Sándor Alpár, a Zetelaka-Libán Erdőgondnokság vezetője érdeklődésünkre elmondta, a mintegy három méter széles nyomvonal erdészeti kiszállító útnak, vagy közelítő nyomnak számít, kialakítása nem engedélyköteles, mint például az útalappal rendelkező erdei utaké. Az út a part menti erdőre sincs hatással, ezt bizonyítja az is, hogy a kitermelés, valamint a gyérítési, erdőgazdálkodási munkálatok után már összezáródott az erdő lombkoronája, tehát épen és egyben maradt az erdő – fejtette ki a szakember.

Az erdőgondnokság vezetője azt is elmondta, az elmúlt évek erős szárazságai miatt az erdőgondnokság ügykezelésébe tartozó mintegy 20 788 hektárnyi erdős területen történtek már tömeges fapusztulások. A korábbi évek aszályos időszakaiban főleg a lucfenyők gyengültek le, majd száradtak ki. Nagyobb fatömeg a környékbeliek által máréfalvi patakként ismert területen, Ivóban és Sikaszóban, a települések körül pusztult el a szárazság miatt, de nem súlyos a helyzet – fejtette ki Sándor Alpár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez

Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez
2025. szeptember 07., vasárnap

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen

Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen
2025. szeptember 05., péntek

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere

Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere
2025. szeptember 03., szerda

Bővült az épület, zajlik a munka a Zeyk Domokos-iskolánál

Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.

Bővült az épület, zajlik a munka a Zeyk Domokos-iskolánál
2025. szeptember 03., szerda

Önkéntes tűzoltók versenyeznek Homoródújfaluban

A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.

Önkéntes tűzoltók versenyeznek Homoródújfaluban
2025. szeptember 02., kedd

Tíz kóbor kutyát gyűjtöttek be Székelykeresztúron

A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Tíz kóbor kutyát gyűjtöttek be Székelykeresztúron
2025. szeptember 02., kedd

Útlezárás és vízhiány várható a székelyudvarhelyi Gábor Áron utcában

Lezárják Székelyudvarhelyen a Gábor Áron utca egy szakaszát, és a vízszolgáltatás is szünetel szeptember 3-án, szerdán reggel 8 és délután 3 óra között – közölte a polgármesteri hivatal.

Útlezárás és vízhiány várható a székelyudvarhelyi Gábor Áron utcában
2025. augusztus 29., péntek

Változik a buszok végállomásának helyszíne Bethlenfalván

Új, biztonságosabb helyre költözik szeptember elsejétől az Urbana Transport bethlenfalvi buszfordulója, azonban nem kell messzire menniük az iskolásoknak és utasoknak.

Változik a buszok végállomásának helyszíne Bethlenfalván
2025. augusztus 28., csütörtök

Új szakasz nyílik meg, de maradnak útlezárások Székelyudvarhelyen

Új szakaszokon haladnak a felújítási munkák Székelyudvarhelyen: az Orbán Balázs utca hétvégétől ismét járható, ugyanakkor a következő napokban a Tamási Áron és a Bethlen Gábor utcában is újabb lezárásokra kell számítani.

Új szakasz nyílik meg, de maradnak útlezárások Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 28., csütörtök

Napelemparkot tervez Székelyudvarhely a közintézmények áramellátására

Napelempark létrehozására pályázna a székelyudvarhelyi önkormányzat, hogy a városi közintézmények áramellátását biztosítsa. A projekt egy háromhektáros területen valósulna meg. Eközben megérkezett a városnak szánt első kincstári hitel is.

Napelemparkot tervez Székelyudvarhely a közintézmények áramellátására