
Fotó: Farkas Antal
Szombaton délben kezdődött a Magyar Polgári Párt országos kongresszusa. Nem teljesen felhőtlen a hangulat a tanácskozáson.
2012. október 13., 15:592012. október 13., 15:59
Száznál valamivel több küldött jelent meg az MPP IV. Oszrágos Tanácsán, Székelyudvarhelyen, melynek alkalmával többek közt tisztújító gyűlést is szerveztek. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke, Zsigmond Barna Pál, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is.
Miután a küldöttek elfogadták a napirendi pontokat, a meghívottak felszólalása következett. Izsák Balázs beszédében kifejtette, függetlenül attól, hogy lecserélődik a polgáriak vezetősége vagy sem, reméli, az MPP és az SZNT továbbra is együtt tud majd működni. Kövér László egy Luther Márton-idézettel kezdte beszédét: „Igaz ember hitből él. – Ennek a gondolatnak alapján lettem én is a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke, mivel láttam, hogy igaz emberek alkotják” – közölte Kövér László.
Ezután Szász Jenő egy visszatekintő beszédet tartott, melyben a párt alakulásának történetét vázolta fel néhány mondatban. Ezekben a gondolatokban viszont érződött a párt elnökének leköszönő szándéka. Utolsó mondataiban biztatta a küldötteket, hogy tartsák fenn a szervezeti önállóságot, végül pedig nyilvánosan felkínálta az Erdélyi Magyar Néppártnak mint vetélytársnak, induljanak MPP-s színekben a decemberben sorra kerülő román parlamenti választásokon.
A következő felszólalók, a párt megyei szervezeteinek vezetői azt hangsúlyozták, nincsenek megelégedve az MPP országos elnökségének munkájával.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!