Fotó: Veres Nándor
Elutasította az illetékes bírói testület Csíki Csongor letartóztatását, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által hétfőn őrizetbe vett onkológus szakorvost felügyelet alatt helyezték szabadlábra szerdára virradóan.
2014. július 09., 14:532014. július 09., 14:53
2014. július 10., 15:242014. július 10., 15:24
Tizenhárom betegtől összesen 810 lejt és különböző javakat, köztük kávét és italt fogadott el hétfői rendelése során az orvos – adta hírül szerdán a DNA közleményben. A korrupcióellenes ügyészség szerint a fent említett összeget és javakat a tettenérés során találták meg a székelyudvarhelyi kórházban működő rendelőben.
A DNA a hétfői rajtaütést követően bűnvádi eljárást kezdeményezett az onkológus ellen, 24 órára őrizetbe is vette. Az ügyészek kedden a Maros Megyei Törvényszéknél kérték az orvos előzetes letartóztatását, a kérvényt azonban elutasították, így az őrizetbe vétel lejártával Csíki Csongort elengedték. A törvényszék döntése értelmében az orvos nem hagyhatja el az országot, és alkalmanként jelentkeznie kell a felügyeletét ellátó hatóságnál, továbbá nem tarthat kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel, ugyanakkor nem gyakorolhatja orvosi hivatását. Az alapfokú döntést a DNA a Marosvásárhelyi Táblabíróságnál támadta meg.
A korrupcióellenes ügyészség szerint alapos a gyanú, hogy Csíki Csongor február 24. és június 23. között a székelyudvarhelyi rendelőben megtartott 85 konzultáció során pénzt vagy egyéb javakat fogadott el a daganatos betegektől. A DNA közleményében zárójelben jegyzik meg, hogy a receptfelírásért, illetve a konzultációkért legkevesebb ötven lejt kapott páciensenként. A dokumentumban azt is megemlítik, hogy az eljárás során az ügyészek a Román Hírszerzőszolgálat (SRI) Hargita megyei egységének támogatását élvezték. Arra is kitérnek, hogy a gyanúsítottat a büntetőeljárás megindításától függetlenül megilleti az ártatlanság vélelme.
Csíki Csongor szerdán délelőtt megkeresésünkre azt mondta, nem kíván nyilatkozni az ügyben, nem érzi megfelelőnek erre a pillanatot. A DNA közleményének közzététele után ismét próbáltuk telefonon elérni, de hívásunkra nem válaszolt.
Csíki Csongor a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai osztályának vezetője, csíkszeredai munkája mellett Székelyudvarhelyen is rendelt és az onkológiai program megyei szakmai irányítójának feladatát is ellátja. Amennyiben érvényben marad a hivatása gyakorlásától való eltiltás, a csíkszeredai daganatos betegek nem maradnak orvos nélkül, az osztályon egy másik onkológus is dolgozik. Ami az Egészségügyi Minisztérium által a daganatos betegek ellátásra működtetett onkológiai programot illeti, Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője úgy látta, a program működése sincs veszélyeztetve, van lehetőség annak zökkenőmentes folytatására a másik onkológus szakorvos bevonása révén, aki korábban szabadságolás idején már helyettesítette Csíki Csongort.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!