Hirdetés
Hirdetés

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

•  Fotó: Erdélyi Vállalkozói Iskola

Fotó: Erdélyi Vállalkozói Iskola

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Székelyhon

2026. március 13., 21:242026. március 13., 21:24

Az elmúlt években az Erdélyi Vállalkozói Iskola az egyik meghatározó vállalkozásfejlesztési kezdeményezéssé vált Székelyföldön. Az EVI+ célja, hogy a már működő vállalkozások vezetőit segítse a következő fejlődési szint elérésében: a stratégiai gondolkodás, a vezetői készségek fejlesztése és a szakmai párbeszéd erősítése révén – írják közleményükben.

A 2026-os kiadásban 15 vállalkozó vesz részt, akik

több hétvégén keresztül dolgoznak majd együtt a képzés keretében, szakmai tréningeken, mentorálásokon és céglátogatásokon.

Nagy Károly, az RMKT elnöke hangsúlyozta: a szervezet örömmel partner a programban, hiszen a jól működő vállalkozások az egész régió gazdaságának fejlődéséhez hozzájárulnak. „Azok a vállalkozók, akik beismerik, hogy tanulásra van szükségük, tulajdonképpen ünnepeltek. Négy hétvégét feláldozni a tanulásra komoly vállalás, és reméljük, hogy ez a hozzáállás minél több embert „megfertőz” majd” – fogalmazott.

Antal Lóránt, szenátor, a Műhely Egyesület elnöke elmondta: az, hogy hat alkalmon keresztül három különböző szervezet együtt tud működni a programban, azt bizonyítja, hogy

a kezdeményezés valódi értéket teremt.

„A kezdeteknél az volt a célunk, hogy a fiatal vállalkozókat összehozzuk, és lehetőséget teremtsünk számukra az üzleti kapcsolatok kialakítására. Vállalkozóként azt mondhatom: ha pályám elején lett volna ilyen lehetőség, biztosan éltem volna vele” – mondta. Hozzátette: fontos, hogy a program ugyan fizetős, de éppen ez biztosítja a minőséget és az elköteleződést is.

A program egyik különlegessége, hogy az EVI+ képzésre első körben azok jelentkezhetnek, akik már részt vettek az Erdélyi Vállalkozói Iskola alapprogramján.

Hirdetés

Szakács–Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, korábbi EVI partner és szervező, Berkeczi Zsolt, a Harghita Business Center menedzsere és Gergely László, az RMKT Csíkszeredai szervezetének elnöke és a program főszervezője kiemelte a program közösségépítő erejét, emellett

segítenek a vállalkozóknak a következő szint elérésében –

stratégiai gondolkodásban, vezetői készségek fejlesztésében és szakmai párbeszédben.

A képzés Székelyudvarhelyen kezdődött pénteken és vasárnapig tart, majd Brassóban folyatódik április 17–19. között, Bukarestben május 8–10., míg Csíkszeredában június 12–14. között találkoznak a vállalkozók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés
2026. április 16., csütörtök

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén

Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén
2026. április 15., szerda

Elhagyta a barlangját a sóskúti diákszálló közelében telelő hárombocsos anyamedve

Távozott a Székelykeresztúrhoz tartozó Sóskút közelében telelő hárombocsos anyamedve, amelynek ottlétéről február elején szereztek tudomást a hatóságok. A nagyvadak üregét szerdán tömték be a vadászok, illetve a polgármesteri hivatal munkatársai.

Elhagyta a barlangját a sóskúti diákszálló közelében telelő hárombocsos anyamedve
2026. április 15., szerda

Terület- és ingatlancserékkel látnak hozzá Homoródfürdő fejlesztéséhez

Területeket és ingatlanokat cserélt Hargita Megye Tanácsa és a szentegyházi önkormányzat Homoródfürdőn a település turisztikai fejlesztése érdekében. A jelenlegi helyzetről, a fejlesztési stratégiáról és a kihívásokról is érdeklődtünk.

Terület- és ingatlancserékkel látnak hozzá Homoródfürdő fejlesztéséhez
Hirdetés
2026. április 15., szerda

Az idei gyümölcstermés pótolhatja a tavalyi kiesést

A fagykárok szempontjából legkritikusabb időszakot megúszták idén a gyümölcsöskertek, ha kitartanak a kedvező körülmények, jó lesz az idei termés. Az is körvonalazódik, hogy miért nem kaphatott kártérítést múlt évre a gyümölcstermesztők egy része.

Az idei gyümölcstermés pótolhatja a tavalyi kiesést
2026. április 14., kedd

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó vasúti sín került elő Székelyudvarhelyen

Több mint százéves, még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó sínt szedtek fel Székelyudvarhelyen, a Vásártér utcai vasúti átkelőnél. Várhatóan jövő hónapban felújítási munkálatok kezdődnek.

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó vasúti sín került elő Székelyudvarhelyen
2026. április 14., kedd

Újraindult az útfelújítás Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál

Ismét dolgoznak a munkagépek az Orbán Balázs utca Szejkefürdő felőli kijáratánál, öt héten belül be kell fejezni a felújítást – közli Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere.

Újraindult az útfelújítás Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Textil- és elektronikaihulladék-gyűjtést szerveznek Szentegyházán

Textil- és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek Szentegyházán, ahol április közepén két alkalommal is leadhatják a lakók a feleslegessé vált holmikat.

Textil- és elektronikaihulladék-gyűjtést szerveznek Szentegyházán
2026. április 10., péntek

Nem tiltják ki a játéktermeket Székelyudvarhelyről, de szabályozzák a működésüket

Hamarosan négyzetméter-alapon kiszámolt összegért válthatják ki éves működési engedélyüket a székelyudvarhelyi játékterem- és fogadóiroda-tulajdonosok – derült ki a lakossági fórumon, ahol a szerencsejátékokat szabályozó tervezetet is bemutatták.

Nem tiltják ki a játéktermeket Székelyudvarhelyről, de szabályozzák a működésüket
2026. április 09., csütörtök

Gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny

Ünnepi gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny: az eseményt pénteken 19 órától tartják a korondi Pál Lajos Művelődési Otthonban.

Gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny
Hirdetés