Statisztikával mért hatékonyság

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Kiértékelte az elmúlt évet Székelyudvarhely rendőrparancsnoka. Nițică Constantin elmondta, hogy a statisztikai adatok alapján nagyon sok város irigykedik a helyi eredményekre. 

Jánosi András

2016. január 02., 20:252016. január 02., 20:25

„Tulajdonképpen arra kíváncsiak, hogyan értük el a csökkenő tendenciát, hiszen országos viszonylatban negyedikek vagyunk ezekkel az adatokkal a bűnözés csökkentésében, a közbiztonság növelésében” – fogalmazott a parancsnok.

Annak ellenére, hogy idén látványos volt a felelősségre vonások sorozata, a valós számok még csekély változásokkal is bővebben beszélnek a jelenlegi helyzetről, mint a szenzációhajhászás – vallotta Nițică. A vezető az idei és tavalyi adatokat hasonlította össze, hogy ábrázolja a számára „igazi” változásokat. Mint mondta, egyetért a város lakóival abban, hogy még egy lopás is, egy adott pofon is sok, viszont nem hanyagolható el annak jelentősége, hogy a számok csökkenőben vannak.

Példaként a Gábor család elleni perek fontosságát említette: míg ebben az évben fenyegetésért összesen 35 bűnügyi iratcsomót kezdeményezett a székelyudvarhelyi rendőrség, tavaly ez a szám 38 volt. Természetesen nem minősítette az eseteket, s ebbe az is beletartozik, hogy az ügyek végkimeneteléről nem számolt be, viszont felhívta figyelmünket arra, hogy a tavalyi fenyegetések korántsem kerültek felelősségre vonási állapotba abban az ütemben, mint idén. „Ehhez pedig minden érintett jelenlegi hozzáállása kellett” – tette hozzá.

De, a statisztika csalhat

Az „eredményesség” megítélésében még mindig nagy az eltérés a rendőrség és a lakosság között. A rendőrség számára a teljesítmény fokmérője a statisztika, azaz az el sem kezdett esetek száma pozitívan alakítja az összképet, holott ez vezet ahhoz, hogy a lakosság gyengülő közbiztonságot érzékel. Kevés bűncselekmény, kevés rendőrségi ügy, nagy teljesítmény. Több bűncselekmény, kevés (regisztrált) rendőrségi ügy, marad a nagy teljesítmény. Tényleg vádolhatók vagyunk csőlátással, ha csak egyoldalúan tekintünk a számokra.

Szőke László

A tulajdon elleni bűncselekmények is fogytak. Míg tavaly 276 esetben nyomozott az udvarhelyi rendőrség, idén ez a szám legalább 10 százalékkal csökkent: eddig összesen 249 tulajdon elleni bűnügyi iratcsomót nyitottak. Egyedül a zsebtolvajlás nőtt: a 2014-ben elkövetett 27 eset 29-re bővült idén, betöréses lopásokat szinte egyharmaddal kevesebbet követtek el, 20-at a tavalyi 30-cal szemben. Autót is sokkal kevesebbet törtek fel: a tavalyi 39 helyett csak 27-et. Nițică újból kihangsúlyozta, még egy bűncselekmény is sok, de csak akkor értékeli munkájukat, ha az eredmény kézzelfogható. Azt is eredménynek könyvelte el, hogy a tavalyi három rablás nem növekedett: idén is hármat követtek el. Itt elmondta, hogy mindhárom tettest felelősségre vonták, és ez munkájuk lényege. Tulajdon elleni bűncselekmény a rongálás is. Ebben az értelemben is eredményesnek találta a parancsnok, hogy a közösség jól reagált a rendőrség felhívására. Biztos benne, hogy idén azért volt kevesebb autórongálás – a tavalyi 58 helyett 46 –, mert Udvarhelyen elkezdtünk egymásra figyelni.

Erőszakos bűncselekményeket is kevesebbet követtek el, mint tavaly. Noha az arány nagyjából egyezik a tulajdon elleni bűncselekményekével – 218 a tavalyi 232 helyett –, nem elhanyagolható, hogy idén legalább 30 százalékkal több elkövetőt vontak felelősségre, mint tavaly. Az ütlegelések száma nem változott: 61 esetet jegyeztek mindkét évben. Testi sértés is csak néggyel volt kevesebb: 104 eset a tavalyi 108-hoz képest. A gondatlanságból elkövetett emberölések száma szinte kétharmadával csökkent: a tavalyi 16-hoz képest csak 6-ot jegyeztek idén, jóllehet ebbe a csoportba tartoznak a közlekedési balesetek is. Az idei két nemi erőszak azonban megkétszerezte a tavalyi statisztikát.

Óvatosan derűlátó volt a székelyudvarhelyi rendőrség főparancsnoka. Úgy vélte, végre támogatja a rendőrséget a közösség, s ha ez nem is vállveregetésben nyilvánul meg, a puszta számok magukért beszélnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán

Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán
2025. július 13., vasárnap

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma

A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma
2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
2025. július 11., péntek

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában

Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában
2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál