
Fotó: Barabás Ákos
Nemcsak töltött káposztával döntöttek rekordot tavaly a parajdiak, hanem a községvezető szerint beruházásokkal, megvalósításokkal is. Lássuk, mit tekintenek csúcsteljesítménynek.
2016. január 07., 18:572016. január 07., 18:57
2016. január 07., 19:032016. január 07., 19:03
A tavalyi év sikerének a wellnessközpont megnyitását tekinti Bokor Sándor, Parajd község polgármestere, aki kiemelkedő eredményként tekint a tizenhat parajdi utca – két és fél millió euró értékű – felújítására is. Két épületet felújítottak, erőgépet vásároltak a községnek, hangszereket és egyenruhákat a fúvószenekarnak. Szintén tavaly fejezték be másfél millió euróból a Parajd melletti, Kiság-erdei út felújítását. Három Leader-pályázatot is lebonyolított a sóvidéki önkormányzat: korszerűsítették százezer euróból a település futballpályáját, leaszfaltozták 53 ezer euróból Felsősófalva központját, és 33 ezer euróból a helyi tűzoltóknak vásároltak felszerelést. Átadtak egy háziorvosi rendelőt, amit ötszázezer lejből korszerűsítettek, Alsósófalván pedig felújították a kultúrotthont, majd késő ősszel a parajdi kultúrotthon épületénél kezdtek el dolgozni. Utóbbit egymillió lejből modernizálják, az év első feléig tartó beruházást 95 százalékban az Országos Beruházási Ügynökség finanszírozza.
Lesz-e folytatás?
Bokor Sándor hosszú távra tervez. „Kész vagyok ezt a munkát folytatni, de ha ezelőtt néhány hónappal kérdeznek, lehet, másképp válaszolok” – így a községvezető arra a kérdésre, hogy indul-e idén az önkormányzati választásokon. Mint fogalmazott, nem szeretne mindenáron polgármester lenni, hiszen már három mandátumon és hatvanadik életévén van túl, s ha másért nem is, hát emiatt már mindenképp meggondolandó az indulás. Ettől függetlenül szeretné elérni kitűzött céljait, és tervei is vannak.
Amivel mindenképp számolnak
Folytatják a községközpont szennyvízrendszerének bővítését, a 750 ezer lej értékű munkálatokat az Országos Vidékfejlesztési Alap finanszírozza. Erre még 2014 őszén kaptak pénzt, és várhatóan idén tavasszal fejezik be a határidős projektet. Amint itt végeznek, a községhez tartozó Felső- és Alsósófalván is szeretnék kiépíteni az ivóvíz- és szennyvízrendszert. A két beruházást párhuzamosan, 2,5 millió eurós pályázatból valósítanák meg.
Felsősófalván kora tavasszal, saját forrásból 2,5 kilométeres járdát építenek a Fő út mellett. Szintén a települést érinti egy másik terv, az óvoda korszerűsítése. Lehetőség szerint új épületet, napközi otthonnak megfelelőt építenek a kicsiknek, míg Parajdon a régi iskolaépületet újítják fel. Emellett játszótereket terveznek Parajdra, hiszen sok családos turista érkezik a településre.
Tavaly mintegy 560 ezer személy látogatta meg a óbányát, a rekorddöntő turistaforgalom miatt – még a nyári szezon kezdete előtt – a bányabejárattól a wellnessközpontig tartó, több mint egy kilométeres útszakaszt is leaszfaltozzák. A munkálatok értékét a település költségvetéséből fedezik.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!