
Fotó: Barabás Ákos
A Hargita megyei szakemberek szerint falun és városon egyaránt gyakori a nők elleni erőszak, és további komoly probléma, hogy sokuk a félelem miatt nem kér segítséget. Előfordul, hogy az agresszív férj elől még külföldön sem tud elrejtőzni felesége.
2015. november 25., 13:392015. november 25., 13:39
Sajnos sokan komolyan veszik a régi mondást, miszerint „az asszony verve jó”. Tankó Éva, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családon belüli erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője elmondta, hogy mind városon, mind falun nagyon gyakori a nők elleni erőszak. Sokuk önként él félelemben, egyrészt azért, mert úgy gondolja, hogy gyerekének jobb a teljes család, másrészt fél a közösség kirekesztésétől. Jelenleg tíz olyan esetük van folyamatban, ahol nők kényszerültek elhagyni otthonukat, sok esetben gyerekeikkel együtt. A segítséget kérő személyeknek igyekeznek menedéket biztosítani alapítványoknál, mivel nem rendelkeznek saját szálláshelyekkel.
Azt hinnénk, hogy a szegényebb, iskolázatlanabb réteg küzd az erőszakkal, hiszen a nélkülözés inkább táptalaja a konfliktusoknak. Tankó Éva tapasztalatai szerint a legveszélyesebbek a sokdiplomás férfiak, akik amellett, hogy bántalmazzák élettársukat – a technológia segítségével – állandó megfigyelés alatt tartják őket, követve minden lépésüket. Volt olyan esetük, ahol a feleség városról városra Magyarországig menekült, és a férj ott is a nyomára bukkant. Előfordul olyan eset, amikor egyszerre találkoznak mindkét féllel. Ilyenkor gyakori, hogy a férj valósággal a feleségbe folytja a szót, így a történetnek csak az általa elmondott változatát hallgathatják meg. Elmesélt egy esetet, amelyben rendőr férj bántalmazta feleségét, aki nem igazán tudta, kitől merjen segítséget kérni, egyformán tartva a kollégák férje iránti szolidaritásától és a férj bosszújától. Ebben az esetben jogi úton segítettek a bántalmazott nőnek, bírósági távoltartást kérve.
Az igazgatóság követi a náluk megforduló nők sorsát, három havonta felhívják őket telefonon, és érdeklődnek az esetleges változásokról. Sokuk visszatér a bántalmazó férjhez, van, ahol rendeződnek az állapotok. Az esetek nagyon bonyolultak, mivel nemcsak jogi, hanem nagyon erős lelki oldaluk is van. A bántalmazott nők elveszítik önbizalmukat, ugyanakkor a stressz miatt májproblémákkal, gyomorpanaszokkal küzdenek. Szakemberek segítségével önsegítő csoportokat hoznak létre, így próbálnak javítani a segítségre szoruló nők helyzetén. Lelki gondozók, pszichológusok, a rendőrség, a tanfelügyelőség bevonásával családterápiás foglalkozásokat végeznek, előadásokat tartanak és iskolai tájékoztatókat is szerveznek.
Székelyudvarhelyen 2003-ban alakult a Pro Femina Egyesület, melyet Bihari Márta a családon belüli erőszak áldozatainak támogatására hozott létre. Még 1993-ban, fiatal háromgyerekes anyukaként kezdett segíteni a hozzá forduló nőkön, sokszor saját lakását ajánlva fel nekik ideiglenes szállásként. 2003 és 2010 között évente két-három előadássorozatot szervezett a témában, szakemberek bevonásával. Eddigi tevékenysége során hozzávetőleg nyolcvan nőnek nyújtott segítséget, akiknek nagy része visszatért bántalmazójához. Olyan eseteket is ismer, ahol szerencsésen rendeződött a házastársi kapcsolat. Bihari Mártának régóta dédelgetett álma egy családmentő szolgálat létrehozása, melynek célja nem a családok szétválasztása, hanem a kommunikáció alapú összebékítés.
Az egyesület 25 évre bérbe vett egy épületet, melynek eddig a tetőszerkezetét sikerült kicserélni, de anyagi forrás hiányában 2004 óta állnak a további munkálatok. Ezt az épületet a házastársi erőszak elől menekülő nők és anyák elhelyezésére kívánná átalakítani. Az eddigi pénzszerzési próbálkozások kudarcot vallottak, senki nem karolta fel a projektet, most egy uniós pályázati lehetőséget fontolgat – mondta Bihari Márta.
A probléma egyik lehetséges megoldása az erőszakos viselkedés kezelése. Borsos Annamária pszichológus az AVP (Alternatives to Violence Project) Romania Egyesület elnöke. Trénertársai segítségével személyiségfejlesztő, konfliktuskezelő és önismereti tréningeket tartanak, egyelőre Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson. Elmondása szerint tervben van Székelyudvarhely bevonása is a programba. Jól felépített, önbecsülést erősítő, közösségépítő, kommunikációs és konfliktusmegoldó gyakorlatok által az AVP segíti a konfliktusok erőszakmentes megoldását, teret és lehetőséget kínálva az életszemlélet- és viselkedésváltoztatáshoz.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!