Sokan, sokszínűen, mégis együtt

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Több mint ezren vettek részt szombaton az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás (EKKM) találkozóján Székelyudvarhelyen, a Rákóczi Sportcentrumban. Jelmondatát Márk evangéliumából választották: „Jézus ránézett, és megkedvelte”. Öröm és remény ragyogta be a napot.

Molnár Melinda

2014. október 14., 12:262014. október 14., 12:26

2014. október 14., 12:502014. október 14., 12:50

A házigazdáktól, a székelyudvarhelyi Forrás és Pitypang ifjúsági közösség tagjaitól megtudtuk: a több mint tizenöt erdélyi karizmatikus közösség részvevői Nagyváradról, Aradról, Szatmárról, Kolozsvárról, Vásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről érkeztek; a legnépesebb csoport Gelence képviseletében vett részt az egész napos programon. Bemutatkozás után Botár Gábor plébános szentgyónásra hangolóját dicsőítés követte. A nap folyamán három előadást tartott David Payne, az angliai Westminster-apátság székhelyű Katolikus Evangelizációs Szolgálat elnöke.

Három találkozás

Az előadó kifejezte: mindenkinek szüksége van három alapvető találkozásra ahhoz, hogy keresztényként tudjon élni – foglalta össze Péter Júlia. – Elsőként az életét értünk adó Jézusra terelte a figyelmet, kiemelve a Szent Vért mint a világegyetem legértékesebb anyagát, a „természetfeletti tisztítószert”, ami minden bűnt eltöröl. A kereszt az univerzum középpontja. Olyan, mint egy műtőasztal, amikor a gyenge, megtört, bűnös szív helyett egy újat kapunk, a feltámadott Jézus új szívét.

Másodikként arról beszélt, hogy létfontosságú a Szentlelket ismerni, hiszen Ő az, aki a Szent Vért a keresztre feszítés óta nap mint nap elérhetővé teszi számunkra, hogy mi benne megfürödhessünk. A Szentlélek az egyetlen ellenszere a magánynak, amit mindenki megtapasztal; Ő a Vigasztaló, legközelebbi barátja szívünknek. Harmadik az Atya szeretetéről való megbizonyosodás. Szükségünk van mindennap a Vele való találkozás élményére. Olyan bátorsággal menni az Ő jelenlétébe, mint egy kisgyermek apja ölébe. Ha ezek a találkozásaink megvannak, akkor tudunk Isten szeretetének misszionáriusaiként élni a világban.

Evezz a mélyre!

A tizenhat lelkiatya részvételével, imaszolgálattal kísért gyónási alkalmat dicsőítés, előadás, majd szentségimádás követte. A nap folyamán közreműködött a marosvásárhelyi Magvető közösség dicsőítő csapata. A gyermekeknek külön foglalkozást kínáltak a szervezők. Délután az ifjak a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat munkatársaival találkoztak. A hálaadó szentmisén tizenegy pap koncelebrált, közreműködött a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom Hálaluja ének-zene csoportja. A főcelebráns, László Rezső kapnikbányai plébános örömének adott hangot, amiért annyian annyi helyről, annyiféle kultúrával, háttérrel, elképzeléssel is egységben lehettek a Jóistennel. Hálát adott, hogy van, akivel terve lehet Istennek itt, a Kárpát-medencében. Személyes hangvételű beszédében László Rezső, aki eme közösség tagja, köszönetet mondott azért a lelki támogatásért, amelyet hivatása alakulásához testvéreitől kapott. Buzdítva: váljék meggyőződésünkké, hogy átadhatjuk Jézusnak, amink van: „odaszánom mindenemet, amim van, Te légy az életem ura”. Útravalója pedig: vigyék tovább a nap során megtapasztaltakat, és maradjanak is meg abban. „Evezzünk a mélyre!”

Szolgálat

Székelyudvarhelyen második alkalommal rendezték meg a nagytalálkozót. Zsombori Zsolt, a Forrás közösség tagja, kérdésünkre elmondta: az ismétlődő találkozót minden évben az a város szervezi meg, ahol a helyi közösség késznek érzi magát erre. Úgy éreztük, meg tudjuk ezt tenni. Most a mi városunknak és környékének megerősítésére van szükség. A környező falvakból is rendszeresen bejárnak közösségi alkalmainkra. Szeretnénk, hogy megerősödjenek és tudjanak az egyházban szolgálatot vállalni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Börtönbe kísértek a rendőrök egy korondi férfit

Egy börtönbüntetésre ítélt személyt kísértek be a büntetés-végrehajtási intézetbe a Hargita megyei rendőrök szerdán. A korondi férfi bőséges bűnlajstrommal rendelkezik.

Börtönbe kísértek a rendőrök egy korondi férfit
2026. február 05., csütörtök

Vízszünet lesz több háztartásban is Székelyudvarhelyen

Csőtörés miatt több háztartásban is vízszünet lesz Székelyudvarhelyen csütörtökön délutánig.

Vízszünet lesz több háztartásban is Székelyudvarhelyen
2026. február 04., szerda

Késedelmi kamatot fognak kérni a Korond-patakot csőbe terelő vállalkozótól

Több mint 30 millió lejt költött el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), hogy csövekbe tereljék a Korond-patakot a beszakadt parajdi sóbányánál. Folyamatban van a beruházás átvétele, ám késedelmi kamattal fogják sújtani a kivitelezőt.

Késedelmi kamatot fognak kérni a Korond-patakot csőbe terelő vállalkozótól
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen

Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen
2026. február 03., kedd

A legnagyobb székely öröksége ma is kötelez – Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen

Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.

A legnagyobb székely öröksége ma is kötelez – Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen
2026. február 03., kedd

Szakács-Paál István: Székelyföldön nem jó az életszínvonal

Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.

Szakács-Paál István: Székelyföldön nem jó az életszínvonal
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Forgalomkorlátozás lesz Korondon a X. Disznótor Fesztivál idején

Több közterületet is lezárnak Korondos az autósforgalom elől február 7-én, szombaton, a tizedik Disznótor Fesztivál alkalmával.

Forgalomkorlátozás lesz Korondon a X. Disznótor Fesztivál idején
2026. február 02., hétfő

A Stúdió Moziban folytatja évadát a Tomcsa Sándor Színház, de a Siculus Ifjúsági Ház is helyszín marad

A művelődési házból való kiköltözés után bizonytalan időszakot élt meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, jó hír azonban, hogy a felújítás alatt álló Stúdió Mozi épülete elkészült annyira, hogy a nagyszínpadi előadásaikat megtarthassák ott.

A Stúdió Moziban folytatja évadát a Tomcsa Sándor Színház, de a Siculus Ifjúsági Ház is helyszín marad
2026. február 02., hétfő

Egyszerűbb lesz a téli sportok elsajátítása a kápolnásfalusi diákoknak

Sílécekkel, síbakancsokkal, síbotokkal, hódeszkával és a hozzájuk tartozó bakanccsal, sisakokkal, korcsolyákkal és egy síruhával lett gazdagabb a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola a Rotary Klub székelyudvarhelyi szervezetének köszönhetően.

Egyszerűbb lesz a téli sportok elsajátítása a kápolnásfalusi diákoknak
Hirdetés