Fotó: Barabás Ákos
Pénzhiány miatt nem javítják meg az elcsúszott utat Felsőboldogfalva és a Kénosi-tető között. Csak kisebb munkálatokat terveznek ősszel.
2016. augusztus 23., 17:402016. augusztus 23., 17:40
2016. augusztus 23., 18:202016. augusztus 23., 18:20
A 131-es megyei út állapotával kapcsolatban még múlt héten kerestük a megyei önkormányzat illetékeseit, a héten Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke válaszolt kérdéseinkre. Mint közölte, múlt csütörtökön azért nem tudtak információval szolgálni, mert munkatársaik terepen dolgoztak.
A megyei önkormányzat elnöke rámutatott, a 131-es út Felsőboldogfalva és a Kénosi-tető közti szakasza nem bűnügyi eljárás tárgya. „Az egész hegy mozgásban van, ez a fő oka az út nagymértékű rongálódásának. A korábbi években többször jeleztük, hogy olcsóbb lenne, ha az út a túlsó hegyen át vezetne. Egy út megépítéséhez, mely a hegy mozgásához képest évekig tartós maradna, olyan befektetésre van szükség, amely az említett ötkilométeres szakaszon közel tízmillió euróba kerülne” – fogalmazott Borboly. Ezt az összeget 2010-ben pályázat révén elnyerték, ám a kormányprogram megszűnt, ezért sosem kapták kézhez.
Borboly közölte, ekkora beruházásra jelenleg nincs lehetőség, így csak kisebb munkálatokat tudnak elvégezni: évente betömik a kátyúkat néhány centis aszfalttal. „Karbantartóink rendszeresen ellenőrzik az út állapotát, a problémás részekre pedig ősszel kihelyezik a táblákat” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat vezetője.
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
szóljon hozzá!