
Fotó: Barabás Ákos
Autók sodródtak le az udvarhelyszéki utakról a keddi havazást követően. A sofőrök szerint jobban és gyorsabban is lehetne takarítani, az illetékesek szerint viszont majd harminc járművel végeznek hóeltakarítást és csúszásmentesítést a megyei és országutakon.
2016. december 27., 19:152016. december 27., 19:15
A keddi havazás nem okozott fennakadásokat a Hargita megyei közlekedésben. Igaz ugyan, hogy néhány személygépkocsi lecsúszott az úttestről, azonban súlyos közúti balesetek nem történtek, az utasok kisebb-nagyobb sérülésekkel megúszták az incidenst – közölte lapunkkal Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője. Hozzátette, hogy naponta 28–30 jármű takarítja a megyei és országutakat, közel kétszáz tonna sót szórva az utakra – ez történt kedden hajnalban is.
Homok helyett parajdi só
Mivel szakemberek tanácsára az elmúlt két évben fokozatosan megszüntették a homok mint csúszásgátló anyag használatát és már csak parajdi sót használnak, kevésbé látványos a csúszásmentesítés – magyarázta, hozzáfűzve, hogy már nem teherautókból lapátolják az útra csúszásgátlót, hanem korszerű kocsikkal történik a szórás.
Az országutak takarítását végző járművek készenlétben állnak, és megfelelő mennyiségű csúszásgátlót készítettek elő a meteorológusok által előrejelzett hóátfúvásos időszakra, fagyra, azonban mindez nem lesz elégséges, ha a sofőrök nem tartják be a téli vezetés követelményeit és nem vezetnek fokozott óvatossággal – hangsúlyozta Cătălin Romanescu, az útügyi igazgatóság Hargita megyei vezetője.
Fagyra készülnek Udvarhelyen
A városháza hószolgálata folyamatosan ellenőrzi a székelyudvarhelyi utcákat, és amikor szükségesnek ítélik, munkára fogják a hóeltakarító gépeket – közölte érdeklődésünkre a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Kedden éjjel fél háromtól délelőtt tíz óráig folyamatosan szórták a csúszásgátlót a város utcáira, ugyanakkor a több mint hetven kihelyezett ládát is feltöltötték sóval, előkészülve az országos meteorológiai szolgálat által jelzett fagyra.
Többen is lesodródtak az útról
Közúti baleset miatt hétfőtől kedden délutánig négy személyt vittek kórházba a mentők Hargita megye területén, egyikük sem szenvedett súlyos sérülést. Kedden a kora reggeli órákban egy Maros megyei személygépkocsi csúszott le az útról Székelyudvarhely közelében, a Kalonda-tetőnél. A fák közé mélyen beesett kocsi négy utasa közül hármat kórházba vittek: egy 48 éves hölgy ágyéki tájon ütötte meg magát, egy 54 éves férfi mellkasi sérülést szenvedett, a harmadik utast a rohammentősök vitték kórházba, Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője utóbbiról csak annyit tudott mondani, hogy a szája sérült meg. A negyedik utas, egy 12 éves fiú épségben megúszta a balesetet.
Ugyancsak kedden reggel, valamivel kilenc óra előtt egy Bencédből Udvarhelyre tartó sofőr is szemtanúja volt annak, amint a Baknya-tető aljában egy autó lesodródik az úttestről. Elmondása szerint abban az órában nem találkozott hóeltakarító járművel, ugyanakkor véleménye szerint noha az útfelület járható volt, nem volt megszórva csúszásgátlóval.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!