Százak személyi igazolvány nélkül

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Soha nem jönne jobbkor egy sikeres romaintegrációs program Székelyudvarhelyen, mint most – állította portálunknak Gelu Socianu. Az udvarhelyi rendőrkapitányság közrendészeti osztályának parancsnoka állítása szerint szinte naponta találkozik olyan felnőtt korú romákkal, akik semmiféle igazolvánnyal nem rendelkeznek, némely esetben nemcsak lakcímet nem tudnak igazolni, hanem azt sem tudják, mikor születtek.

Jánosi András

2014. június 05., 11:422014. június 05., 11:42

„Az még hagyján, hogy évek óta lejárt érvényességű személyazonossági igazolvánnyal élnek, legalább ők nyilvántartásban voltak és vannak a rendszerben, a baj akkor kezdődik, amikor felnőttként sem jutottak oda, hogy igazolványt szerezzenek maguknak. Ők sehol sincsenek nyilvántartásba véve” – mondta a parancsnok.

Minden nincsre egy történet

Szerda reggel kisebb csoport próbálta igazolni magát a rendőrség egyik termében. Mihály Vilma tizennégy gyermeke közül kettővel üldögélt a széken. Neki van személyije, de a két fiúnak nincs. A nagyobbik, Kala István 1986-ban született, 2012-ben pedig lejárt a személyazonossági igazolványa, és nem újította meg. A kisebbik, Ötvös Szabolcs 1996-ban született, és soha nem volt személyije. A nagyobbik nem törte magát, hogy megújítsa igazolványát – azt mondta, nem szed segélyt, s ha nem tesz rosszat, akkor szépen megél anélkül is. Szabolcs történetét anyja osztotta meg velünk. „Oklándon volt árvaházban a fiam, s amikor meg akartuk csináltatni a buletinjét, akkor azt mondták az árvaház titkárságán, hogy elveszítették a születési bizonyítványát.” A fiú naponta 10–15 lejt keresve a piacon dolgozik a vendégárusoknak. Örül, ha a maradék terményből válogathat esténként – sok szájat etetnek odahaza.

A csoport többi tagjának is van története. Elveszett születési bizonyítvány a legtöbbször felhozott indok, de például a 14–15 éves Ötvös Béla nem tudja, mikor született, és abban sem biztos, hogy Csíkszeredában-e vagy Udvarhelyen. Ráduly Lukács csak annyit tud, hogy 2000 februárjában született, Bizsi Vilma az 1998-ban, Mihály László pedig 19 vagy 20 éves lehet. Mindenikük fejfájást okoz a hatóságoknak.

Socianu egy régi történetet idézett fel. Nagygalambfalvi 16 éves roma lányról kértek személyazonossági adatokat a segesvári rendőrségtől egy nyomozás során, amikor közölték velük, hogy a személy elhunyt. Újból kihallgatták a lányt, és figyelmeztették a segesvári kollégákat, hogy tévedés lehet a nyilvántartásban. A válasz ugyanaz volt: elhunytként szerepel. Végül az édesanya oldotta meg a rejtélyt, lányának ugyanis volt egy kisebb testvére, aki valahol az úton született és soha nem anyakönyveztették. Ő halt meg, de hogy el tudják temetni, felhasználták a nyilvántartott lány személyazonosságát.

Házi nyilvántartás

„A Budvár utcai tömbházaknál az a probléma, hogy az egyik még mindig a belügyminisztérium tulajdona, és amikor azt is kiutalták a romáknak, nem tisztázták a tulajdonjogokat: sem tulajdonosként, sem bérlőként nem szerepelnek a benne lakó romák. Abban a tömbházban körülbelül kétszázan laknak, ha van is személyijük, lakcímük nincs, nem lett tisztázva. Megoldást nem tudunk javasolni, de egy ideiglenes személyi igazolványt egyéves határidővel ki tud bocsátani a lakosság-nyilvántartó iroda, amin meg lehet jelölni, hogy lakhely nélküli az illető” – mesélte az osztályvezető. Hozzátette, a közrendészeti osztály munkatársai megpróbálják orvosolni a problémát, de akármit is tesznek, kizárólag saját munkájukat könnyítik. Azokban a negyedekben, ahol túlnyomórészt romák laknak, egy nyilvántartási listát készítenek. Ezen névvel, személyi számmal és címmel tüntetik fel a személyeket. Néhány szomszédság kézzel írt listáját mutatta, csak a Budvár-negyedi tömbházakból több mint 350-en vannak rajta. A tizennégy gyermekes családról megtudtuk, embertelen körülmények között élnek, annak ellenére is, hogy dolgoznak. Ám nincsenek nyilvántartásba véve, bármikor becsaphatók, így banikért is dolgoztatják őket.

Lépés a megoldás felé

A rendőr nem érti, hogy a belügyminisztérium tömbházát miért nem kezeli egyetlen szerv sem. Legalább lakcímet biztosíthatnának, de csak egy átirat létezik valahol, hogy a romáknak utalták ki több mint két évtizede. Szerinte a tömbház jogi helyzetének tisztázása lenne az első lépés a jó irányba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés