Udvarhelyi zászlóügy

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Mit lát a Székelyudvarhelyre látogató turista, amikor végignéz a Városháza téren és annak környékén? Sportfogadó irodák, zálogházak és turkálók kirakatai tarkítják, néhol viszont kifejezetten csúfítják a történelmi városközpont képét. Egyelőre semmi nem szab gátat az ízléstelenségnek, hiszen nincs helyi előírás, ami szabályozná a kirakatok arculatát.

Dósa Ildikó

2016. április 19., 12:252016. április 19., 12:25

2016. április 19., 12:252016. április 19., 12:25

Udvarhelyről egy polgári kisváros fantáziaképe él az idelátogatókban. Sokáig őrizte is a 19. század végi építkezés hangulatát, amelyhez hozzátartoztak a szép épülethomlokzatok. Ugyanakkor a város szerencséje, hogy 1968-ban a megyeszékhelyet áthelyezték Csíkszeredába, ezért nem történt meg az a nagy ipari forradalom és átépítés, melynek eredményeit láthatjuk Csíkszeredában, ahol a Petőfi utcát leszámítva gyakorlatilag nincs történelmi városközpont – mondta el lapunknak Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Véleménye szerint az utóbbi években a kisvárosoknál is beigazolódni látszik az, ami általános a népművészetben, hogy az épületeknek két nagy ellenségük van: a szegénység és a pénz. Ha szegénység van, romlik az épületek állaga, a sok pénzhez pedig nem mindig társul ízlés. A városban vannak olyan tehetős vállalkozók, akiknek az ízlését nem ez a történelmi polgári városi kultúra formálta és tájidegen dolgokban gondolkoznak.

Az épületarculat kialakításának kultúrája van. Tőlünk nyugatabbra, a turisták által látogatott városközpontokban sétálgatva azt láthatjuk, hogy van egyfajta visszafogottság, inkább monokróm színeket használnak az épületek festésére. „Az udvarhelyi vállalkozó úgy gondolja, ha nem csettinti ki a nagy angol zászlót, ami az ő szemszögéből a minőséget jelenti, akkor senki sem fog oda betérni.” A vállalkozókkal azt kellene megértetni, hogy nem az az érték, ami a legszínesebb – fejtette ki véleményét Miklós Zoltán, hozzátéve, hogy talán szükség lenne egy olyan önkormányzati döntésre, amely ezt szabályozza.

„Történelmi feljegyzések vannak arról, mekkora közfelháborodást keltett száz évvel ezelőtt, hogy a mostani Romarta kirakatában megjelent az első női nadrág. Igenis keltsen felháborodást most, száz év múlva az is, hogyan néznek ki a kirakatok, botránkoztasson meg mindenkit ugyanúgy, mint annak idején az a bizonyos női nadrág, ami akkor nem volt társadalmilag elfogadott” – hangsúlyozta a múzeumigazgató. Úgy gondolja, ha van pénz a csúnyára, lenne pénz a szépre is, hiszen nem feltétlenül a giccs az, ami felkelti figyelmünket.

Az egyik közelmúltban nyílt városközponti turkáló ablakait méretes angol zászlók díszítik, amelyek messziről is jól látszanak, mondhatni uralják a Városháza tér egyik oldalának képét. A polgármesteri hivatal urbanisztikai osztálya a napokban felszólította az illető egység tulajdonosát, hogy távolítsa el a reklámot, ellenkező esetben pénzbírságra számíthat. Így várható, hogy a turkáló a közeljövőben más arculatot kap. 

Székelyudvarhelyen nincs egységes szabályozás arra, hogyan nézzen ki egy kirakat. Ha egy cég beköltözik valamelyik központi épületbe, olyanná alakítja a kirakatot, amilyenné akarja. Az említett turkáló esetében azonban úgy érezték, hogy ez már túlzás – tudtuk meg Jakab Máriától, a városháza megbízott főépítészétől. Véleménye szerint nem feltétlenül azzal van a gond, hogy a lakosságnak turkálókra van igénye, hanem azzal, hogy a hasonló kirakatok rontják a központ arculatát.

„Hozzávetőleg tíz éve volt olyan javaslat, hogy turkálókat ne engedjenek be a városközpontba, azonban a politikum ezt a javaslatot elutasította” – emlékezett vissza Jakab Mária.

Az angol zászlókkal csalogató turkáló tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni lapunknak, így nem tudtuk meg tőle, milyen elgondolás vezérelte a kirakat diszítésekor. Egy másik központi turkáló üzletvezetője azonban elmondta, hogy náluk az árcsökkentési akciók megjelentetése a fő szempont, az üzlet tulajdonosának nincs igénye a szép kirakat kialakítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés