
Fotó: Kristó Róbert
Román gyakorlati nyelvhasználatot oktatnak I–VIII. osztályosoknak Székelykeresztúron, a Kossuth Lajos és az Orbán Balázs negyed közötti lovardánál, a Media Team szervezésében.
2012. július 09., 16:262012. július 09., 16:26
2012. július 10., 13:372012. július 10., 13:37
A tábor hétfőn reggel 9-kor kezdődött és minden nap délután 3 óráig folyamatos foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek. „Eredetileg úgy terveztük, hogy július 16. és 20. között tartjuk a tábort két csoportban, de a szülők kérésére vegyes csoportokat indítottunk, és két egyhetes tábort tartunk” – mondta el kérdésünkre Hompoth Tünde Enikő, a tábor egyik szervezője, majd hozzátette: a kötelező román iskolai tananyagból sajnos hiányzik a társalgási nyelv, és Székelykeresztúron a legtöbb gyermeknek nincs lehetősége arra, hogy használja a román nyelvet.
„Első nap felmérjük a gyermekek tudását, majd a tábor végén ezt megismételjük, hogy a szülők is pontos képet kapjanak arról, mit tanult itt a gyermek. Foglalkozásainkon meséket, verseket olvasunk, és megbeszéljük azokat, illetve Oraşul meu címmel lehetőséget adunk Keresztúr bemutatására is” – magyarázta Hompoth, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy a kisvárosban a szülők egyre nyitottabbak a román nyelv gyakorlati oktatását illetően, és egyre több az érdeklődő.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!