Rögös az út hazafelé

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Bécsből akart hazautazni egy székelyudvarhelyi fiatalember, azonban a magyarországi busztársaság az utolsó pillanatban jelezte, hogy járata mégsem indul el. Azt mondja, nem ez volt az első alkalom.

Pál Gábor

2013. október 31., 16:582013. október 31., 16:58

2013. október 31., 17:062013. október 31., 17:06

Kóbori Szabolcs október közepén vásárolt jegyet az Orange Ways Bécs–Budapest–Székelyudvarhely járatára. Aznap este kellett volna hazautaznia az osztrák fővárosból, azonban tíz perccel az indulás előtt kapott egy szöveges üzenetet a busztársaságtól, hogy kevés az utas, ezért nem indítják el a járatot. Ekkor már az állomáson rostokolt, ahová taxival jutott el hetven euróért. Nemcsak pénzt, hanem egy napot is veszített Kóbori, aki a járatkiesés miatt végül csak október 17-én reggelre tudott hazajutni. A buszjegy árát azóta megtérítette az Orange Ways, de panaszosunk felháborítónak tartja a busztársaság könnyelműségét. Azt mondja, jóval korábban kellett volna értesíteni őt, hogy nem indul a járat. Elmondása szerint nem ez volt az első ilyen alkalom, augusztusban egy ugyanilyen eset miatt nem tudott hazautazni.

Bár Kóbori egy napot veszített a busztársaság miatt, nem kér nagyobb kártérítést, csak fizessék vissza a taxi árát, hiszen fölöslegesen utazott be a bécsi buszállomásra. Írásos panaszt tett le annál az utazási irodánál, ahol az Orange Ways-jegyeket értékesítik, azonban választ azóta sem kapott.

Kóbori panaszával megkerestük a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget, ahol Laurenţiu Moldovan igazgató közölte, a székelyudvarhelyi fiatalember helyesen járt el az ügyben.

„Ha a panaszos bizonyítani tudja, hogy a szolgáltató miatt kárt szenvedett, akkor forduljon az illető cég vezetőségéhez kárpótlásért. Amennyiben erre nem kerül sor, személyesen forduljon a fogyasztóvédelemhez, és mi kivizsgáljuk az esetet. Ha számlával bizonyítani tudja, hogy a szolgáltató hibájából károsult, írásban felszólítjuk a társaság vezetőjét, hogy kártalanítsák a fogyasztót, de pénzbírságot is kiszabhatunk” – magyarázta az igazgató.

Az ügyben többször is megkerestük az Orange Ways busztársaságot, ám egyetlen alkalommal sem voltak hajlandók érdemben válaszolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés