
Fotó: Veres Nándor
Kevesebbszer használtak idén lőfegyvert vagy robbanószereket különböző bűncselekmények során Hargita megyében, illetve Udvarhelyszéken, mint a korábbi években – derül ki a rendőrség statisztikájából.
2014. december 09., 19:032014. december 09., 19:03
2014. december 09., 19:472014. december 09., 19:47
Öt olyan nyomozást folytattak a rendőrség munkatársai Udvarhelyszéken idén, amelyek kapcsán fegyver vagy pirotechnikai eszközök használatára is kiterjedt a vizsgálat: két esetben tűzfegyverről volt szó – a jelentések szerint egyetlen lövést adtak le –, illetve a többi három ügy tűzijátékok törvénytelen használatára vonatkozott, tudtuk meg Gheorghe Filiptől. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor elmondta Hargita megyében négy bűncselekmény elkövetésekor lőttek fegyverrel. A számbéli visszaesés annak is köszönhető, hogy például Udvarhelyszéken idén eddig még a rendfenntartó hatóságok sem használták fegyverüket szolgálatteljesítés közben.
Megyeszerte összesen 76 olyan bűnügyi iratcsomót nyitottak, amelyek során fegyvertartást, vagy -használatot is vizsgálnak – ide tartozik az a 63 elkobzott fegyver is, amely a 2011-es törvénymódosítás nyomán került a hatóságokhoz korábbi tulajdonosaitól. A szóvivő szerint utóbbiak nem veszítették el fegyvertartási jogosultságukat, csupán nem tartották be a fegyvertartás előírásait, ezért „kerültek képbe”.
A székelyudvarhelyi Dunkler Róbert megnyerte azt a pert, amelyet ellene indítottak illegális fegyvertartásért. Dunkler gázpisztolyát – amelyet színpadi előadásokra használt – olyan engedéllyel tartotta, amelynek lejárt a határideje, ugyanis egy vonatkozó törvénymódosítás értelmében a szóban forgó, nem halálos, önvédelmi fegyverek engedélyeit is meg kell újítani időszakosan, illetve a gázpisztolyok és légpuskák lejárt engedély melletti tartása bűncselekménynek minősül. Dunklert meg is büntették, 600 lejes pénzbírsággal sújtották, de megtámadta az ítéletet, és megnyerte. Végül a székelyudvarhelyi színész úgy határozott, hogy nem szerzi vissza a gázpisztolyt.
Udvarhelyszéken egyébként nem ő volt az egyedüli, akinek nem halálos fegyverét elkobozta a rendőrség, viszont az ügyészség – Dunkler perét véve precedensnek – eltörölte a bűncselekményt. A máréfalvi Ilonka Lőrinc például – légpuskája elkobzása után – az ügyészségről kapott egy átiratot, miszerint nem követett el bűncselekményt, légpuskája pedig a megyei rendőrség fegyvertárában van – a törvény előírásainak megfelelően újból kérheti rá az engedélyt, erkölcsi bizonyítványán nem fog szerepelni az ügy.
Fehér fegyverek terén sem történtek túlkapások, Udvarhelyszéken nem koboztak el egyetlen olyan tárgyat sem, amellyel bárkit megtámadtak volna. A rendőrségi szóvivő ugyanakkor elmondta, egy 12 centiméteres filézőkés is lehet fegyver, ha az a szándékunk, hogy megtámadjunk vele valakit.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!