
Minden bizonnyal őszre marad a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által már másodszor kiírt térrendezési pályázat elbírálása: a felhívásra összesen tizenkét javaslat érkezett. Ezúttal két köztér felújítását tervezhették meg az udvarhelyiek.
2015. július 27., 19:282015. július 27., 19:28
Két köztér, a Kisköved utcai üzletsor előtt lévő felület, illetve a II. Rákóczi Ferenc, 1918. December 1. és Kuvar utcák kereszteződésénél lévő körforgalom melletti zöldövezet átalakítására írt ki nyílt pályázatot még az év elején a polgármesteri hivatal.
A Kisköved utcaira öt, míg a körforgalom melletti tér rendezésére hét terv érkezett, tudtuk meg Bálint Attilától, a hivatal sajtószóvivőjétől. „A korábbi pályázathoz hasonló lesz az elbírálás menete: a hivatal felkérésére szakemberekből álló bizottság választ ki három-három dobogós pályázatot, melyeket aztán közszemlére teszünk. Ezekre a városlakók is leadhatják voksukat online, illetve a város területén elhelyezett urnákban” – sorolta az illetékes. A szavazatokat összesítik, a végleges eredményt pedig nyolcvan százalékban a voksok, húsz százalékban az említett szakmai bizottság véleményezése adja majd. Kérdésünkre, hogy mikor kezdődik az elbírálási folyamat, a sajtóreferens annyit mondott, a tervek szerint leghamarabb szeptemberben állhat össze a bizottság.
Az újabb térrendezési pályázat apropóján arról is érdeklődtünk, hogy mikorra várható a volt Stúdió Mozi előtti tér felújítása, ugyanis, mint ismeretes, a korábban kiírt pályázat célja ez volt. Akkor egy fiatal építészekből álló csapat látványterve, a Zenegödör elnevezésű pályázat nyerte a voksversenyt. A kivitelezést tavaly még idénre ígérte a városvezetőség, érdemi előrelépés azonban látszólag nem történt ez ügyben. A beruházás kapcsán a sajtószóvivő mindössze annyit árult el: „elindult a kivitelezési folyamat, a munkálatok még idén elkezdődnek”.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!