
Fotó: Mihály Csaba
A problémákról beszéltek, de összességében nem sok konkrét megoldást javasoltak az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) rendezvénysorozatán az elmúlt hetekben sorra bemutatkozott udvarhelyi polgármesterjelöltek. A vállalkozók szerint ennek ellenére hasznos volt a kezdeményezés.
2016. június 01., 11:392016. június 01., 11:39
Lehetőséget akartak adni Arros Orsolya (RMDSZ), Bunta Levente (független), Gálfi Árpád (MPP–EMNP), Lukács László (független) udvarhelyi polgármesterjelölteknek a bemutatkozásra, és egyebek mellett kíváncsiak voltak, hogy milyen vállalkozóbarát intézkedéseket, beruházásokat terveznek – összegezte Nagy György, az UKKSZ elnöke a rendezvénysorozat célját. Mint mondta, minden jelöltnek ugyanazokat a kérdéseket tették fel, illetve a közönség is kérdezhettett. Györgyei-Szabó Magdolna, a vállalkozói szövetség ügyvezetője hozzátette, szervezetüknek az is fontos volt, hogy a későbbiekben együtt tudjanak működni a polgármesterrel.
Nagy György elmondta, minden jelöltnek fontos volt például a bicikliutak bővítése, javítása, a közlekedésfejlesztés, a köztisztaság kérdése, illetve többen kitértek a hivatali kiszolgálás minőségének javítására is. Érdekes javaslata volt az egyik jelöltnek, aki azt szeretné, hogy „utcafelelősöket” nevezzenek ki, akik továbbítják a lakosok panaszait a polgármesteri hivatalnak.
„Például a minket érintő ingatlanadók témakörét volt, aki hárította, volt, aki elmagyarázta, hogy miért nem lehetne, és olyan is volt, aki azt ígérte, mindent meg fog tenni, hogy ez változzon” – magyarázta Nagy, hozzátéve, hogy az áramkimaradások kiküszöbölésére sem hangzott el konkrét megoldási javaslat.
A jelöltek többségének ugyanakkor fontos volt a fiatalok itthon maradása, a szakoktatás bővítése, a pályázás és az inkubátorház kihasználása. „Jó lett volna, ha sok konkrétumot mondanak, de ez nem így volt” – fogalmazott Györgyei-Szabó. Hangsúlyozta, mindenki szakértőcsapattal szeretne dolgozni, de arra a kérdésre, hogy az alacsony hivatali bérezés mellett ezt miként valósítják meg, nem kaptak válasz.
„Csak a remény maradt, hogy olyan városvezetés áll össze, amelynek tagjai tudnak együtt dolgozni. Eléggé megosztó volt a jelöltállítás, de szerintem az udvarhelyi lakosság azt várná el, hogy a későbbiekben mindenki tegye félre a sérelmeit” – jelentette ki Nagy György. Hozzátette, a jelöltek által elmondottak összefoglalója megtalálható az UKKSZ Facebook-oldalán.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!