
Fotó: Barabás Ákos
Idén is várják a székelyudvarhelyi polgároktól a véleményeket, szavazatokat a város Príma-díjazottjaira. Újdonság, hogy ezúttal az Udvarhelyi Híradó napilap és a Székelyhon hírportál olvasói is szavazhatnak elektronikus formában a cikkben található kérdőív segítségével.
2017. március 06., 11:482017. március 06., 11:48
2017. március 16., 10:172017. március 16., 10:17
A Príma Rádió megalakulásától kezdve a közszolgálat jegyében sugározza műsorait. Meglapítása után kezdeményezte László János tulajdonos, hogy a hallgatók bevonásával próbálják megkeresni a város értékteremtőit. Díjat alapítottak a székelyudvarhelyi szellemi életben és sportban kiemelkedő teljesítmények, követésre méltó életművek elismeréséért.
A kezdeményezés, elképzelés csírája a lehető legjobbkor pattant ki és szökkent szárba, ugyanis amíg a rendszerváltás előtt a szakmájukban sikeres, lelkes, a közösséget vezéregyéniségként összefogó személyeket nemhogy nem ismerte el, hanem egyenesen veszélyesnek tartotta magára nézve a hatalom, és számos módon megnehezítették a dolgukat, addig a rendszerváltás után hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg az egyre rohanóbb mindennapokban helyükre kerültek a város életének darabkái, rendeződni látszódtak a közös ügyek, megvalósítások. Ebben a rohanásban ad minden évben egy visszatekintési, megszusszanásnyi lehetőséget a Príma Polgár-díjátadó, ahol elismerhetik és követendő példaként, további motivációként mutathatják be azokat a személyeket, akik a közösségért tevékenykedve, másokért élve közös boldogulásunkért dolgoznak nap mint nap. Akik valami többet szeretnének tenni és elérni környezetük jobbá tétele során, mindezt folyamatosan és hivatástudattal telve.
Így esett az udvarhelyiek választása minden évben egy sportolóra, művészre, pedagógusra és orvosra, valamint egy további polgárra is, aki az adott évben a közösség meglátása szerint a közösségért tevékenykedett. Néhány éve ugyanakkor az Udvarhelyért Príma-díjat is megalapították, amellyel a városnak egy olyan szülöttjét ismerik el, aki ugyan már nem lakik Székelyudvarhelyen, de a város jó hírét viszi és öregbíti szerte a világban.
2017 tavaszán ismét leadhatják szavazataikat a rádió hallgatói és a város lakói, március 22-éig a Príma Rádió titkárságán és a Menta Bisztróban elhelyezett urnákban, az office@prima-radio.ro e-mail-címen, illetve a 0725–352066-os telefonszámon.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!