
Fotó: Boda L. Gergely
Az udvarhelyszéki polgármesterek többsége már eldöntötte, hogy indul újabb mandátumért a júniusi önkormányzati választásokon. Egyes településeken még mérlegelnek, a megkérdezett polgármesterek közül csak egy jelentette ki határozottan, hogy nem folytatja.
2016. január 22., 13:102016. január 22., 13:10
2016. január 22., 13:202016. január 22., 13:20
Folytatnák tevékenységüket az önkormányzatok élén az udvarhelyszéki városok polgármesterei. „Már elmondtam, nem vagyok tisztségfüggő, de ha a székelyudvarhelyiek úgy gondolják, akkor jelentkezem a további szolgálatra” – válaszolt korábban lapunk kérdésére Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere.
Újabb négy évre megpályázná a városvezetői tisztséget Rusz Sándor is Szentegyházán, aki nemrég nyilatkozott lapunknak a kisvárosban megvalósítandó idei tervekről.
Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere nem válaszolt konkrétan kérdésünkre, hogy indulna-e vagy sem, úgy véli, az idei befektetési tervei alapján mindenki rájön döntésére.
Farkaslaka polgármestere első mandátuma végéhez közeledik, de mint kiderült, még legalább négy évig polgármester maradna. Kovács Lehel újrázna a júniusi választáson. Úgy véli, ahhoz, hogy kiteljesedjen csapatának munkája, szüksége van az újabb mandátumra.
Zetelaka első mandátumos polgármestere is folytatná a munkát. Nagy Attila szerint négy év alatt stabilizálták az adminisztrációt, ám még sok van addig, amíg minden tökéletesen működni fog, erre törekedne a következő négy év alatt.
Zoltáni Csaba, Székelyderzs polgármestere még nem határozott, úgy fogalmazott: néhány tényezőt még mérlegelnie kell.
Szőcs László, Etéd polgármestere sem döntött még. Amikor nyolc évvel ezelőtt először megválasztották, ő volt az ország legfiatalabb polgármestere, azalatt „kapott hideget és meleget is” – mondta. Szerinte csapata is jól összeforrt, illetve vannak projektek, amelyeket tovább kéne vinni. A polgármester ugyanakkor egy független felmérést szeretne végezni a községben, ami reményei szerint pontos képet adna arról, mennyire elégedettek a helybéliek a tevékenységével, szerinte ez segít majd megerősíteni döntését is.
Katona Mihály, Korond polgármestere sem döntött még. Mielőtt indulna ötödik mandátumáért, szeretne konzultálni a családjával is.
Bálint Imre Elemér, aki ötödik mandátumát zárja Oroszhegy polgármestereként, még nem határozta el csapatával, hogy indulnak-e újabbért, a farsang lejárta után tartják meg a falugyűléseket, ekkor kérik ki a lakosság véleményét. „Dönteni lehet, ám fontos, hogy az ember háta mögött legyen lakossági támogatása is” – mondta, hozzátéve, hogy február végére tisztul a helyzet ez ügyben.
Még nem döntött Rigó Mihály, Homoródalmás hivatalban levő polgármestere sem. A közigazgatásban tapasztalt bizonytalanság, a törvények „összevisszasága” miatt hezitál leginkább.
Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere szeretné folytatni a munkát fiatal csapatával, úgy véli, egy alpolgármesteri és három polgármesteri mandátum után van elég tapasztalata a további fejlesztésekhez.
Kerekes Péter Tivadar az egyetlen a megkérdezett udvarhelyszéki polgármesterek közül, aki úgy döntött, hogy nem indul újabb mandátumért. A homoródszentmártoni községvezető röviden úgy fogalmazott: elég volt ennyi, 16 év után egy fiatalabbnak adná át helyét.
Az udvarhelyszéki polgármesterek közül csupán Székelyandrásfalva polgármesterétől, Nagy Lajostól nem kaptunk választ: miután feltettük kérdésünket, gyűlésre hivatkozva elutasított, és ezt követően már elérhetetlen volt.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!