Parkolni, de hová?

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Úgy tartják, Székelyudvarhelyen az egy főre eső autók száma kettő. Valóban, a városban a lakosság számához viszonyítva a helyileg bejegyzett gépjárművek aránya igen magas. Sok autó pedig sok helyet foglal, így nemcsak a városközpont, hanem a lakónegyedek parkolói és utcái is zsúfoltak. A központban két éve bevezetett parkolási rendszernek köszönhetően ez a városrész némiképp felszabadult, a fizetős rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, tartja a városvezetőség. A lakónegyedekben viszont továbbra is probléma van, előfordult már, hogy a parkoló autók miatt a mentő sem térhetett be egyik-másik utcába.

Kovács Eszter

2014. szeptember 03., 19:432014. szeptember 03., 19:43

Nemcsak a városközpontban, hanem a lakónegyedekben is problémát jelent a parkolás, állítják az udvarhelyiek. A Sziget utca és környéke meglehetősen forgalmas városrész, és tekintettel arra, hogy a városközponthoz is közel van, sokan ott parkolnak a parkolójegyváltás elkerülése érdekében.

„Főként a Hársfa sétány hátsó részénél gyakori, hogy a központba készülő sofőrök elfoglalják a teret. Hasonlóan forgalmas a háziorvosi rendelők előtti és melletti utca. A lakók sokat panaszkodtak, hogy saját autóiknak már nem marad hely, de a lakószövetség sajnos ez ügyben tehetetlen” – vázolta portálunknak Magyari Dénes, a lakótársulás elnöke.

Jogtalan területfoglalás is előfordult már ezekben az utcákban, legutóbb a Malom utcai egyik tömbháznál, Magyari tudomása szerint azonban a polgármesteri hivatal felszólítására a lakók eltávolították a kihelyezett táblákat. „Mindig van egy-két elhagyott, hónapok vagy évek óta az utcán álló autó. Most például a Hársfa és a Berek sétányon is van ilyen. Bár csak néhány járműről van szó, ezek is foglalják a helyet” – tette hozzá az illetékes.

Javaslatok vannak

A Bethlen-negyed egyik legforgalmasabb és egyben legszűkebb utcája a Győzelem: az úton üzletsor, taxiállomás és buszmegálló is van. „A Győzelem, Céhek és Kovácsok utcákban ugyan vannak kialakított parkolóhelyek, ezek azonban nem elegendők. Érthetetlen például, hogy a lakónegyedben miért kell tíz taxinak helyet biztosítani, amikor Udvarhelyen percek alatt bárhová elérnek az autók” – sorolta Szolga Tibor, a Bethlen 5. számú lakószövetség elnöke. Az áldatlan állapotok megoldása érdekében a lakók korábban aláírásokat is gyűjtöttek, melyekkel a polgármesteri hivatalhoz fordultak, fejlemény azonban azóta sem volt.

„Az egyik üzlet előtt például dupla járda van, amelynek egyik részén parkolókat lehetne kialakítani. Ennek, illetve a park melletti, kaviccsal borított parkolónak az aszfaltozását is kértük már a városvezetéstől. Felvetettük azt is, hogy a térségben lévő üzleteket kötelezzék, alakítsanak ki saját parkolót. Csupán kis támogatás kellene, hogy a helyzet megoldódjon, de úgy látszik, újabban az a divat, hogy még válaszra sem méltatnak” – sorolta Szolga Tibor.

Eltorlaszolják az utcákat

Panaszkodnak a Kórház-negyedi lakók is, a lakónegyed eleve szűk utcáin néha gyalog is nehézkes járni a sok parkoló autó miatt. „Megszaporodtak az autók, és megváltoztak a szokások is. Úgy látom, sokan felvinnék maguk mellé az ágyba az autót, olyan közel parkolnak a tömbházhoz” – fogalmazott Szabó Jenő lakószövetségi elnök. Nem ritka, hogy egy családban több, akár három autó is van, mit több sokan szolgálati és saját gépjárművet is használnak, amelyeket mind a lakásuk közelében tartanak.

„Szabályozni kellene valahogyan, hogy hány autó állhat a lakónegyedben, hiszen sokszor nagy problémát okoznak a valósággal eltorlaszolt utcák: volt olyan eset, hogy a mentő nem tudott bemenni a Kárpátok bejáratba az utcán parkoló autók miatt” – ecsetelte. Évek óta problémát okoz ugyanakkor, hogy a lakónegyed közepén lévő hulladékgyűjtőpontot a szemétszállító autó sokszor nem tudja megközelíteni a parkoló járművek miatt. „1,20 méteres sávra lenne szükség, mely a szemetesekhez vezet. Előbb tiltótáblát helyeztünk ki, de így is ráparkoltak a bejáratra, végül kénytelenek voltunk cölöpöket elhelyezni” – fakadt ki Szabó, aki szerint az lehet a probléma csírája, hogy a sofőrök tudják, semmilyen következménye nem lesz annak, ha helytelenül parkolnak.

Hely- és ötletszűkében a városvezetőség

A jogtalan területfoglalást a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályán lehet jelezni: a szabálysértőt előbb felszólítják, esetenként pedig pénzbírsággal is büntetik a közterületet törvénytelenül elfoglalókat – tájékoztatott a hivatal sajtóosztálya. Az illetékesekhez címzett levelünkben egyebek mellett arról érdeklődtünk, hogy Udvarhelyen terveznek-e parkolóházat építeni, a parkolási gondokat hogyan oldanák meg a lakónegyedekben, valamint bevált-e a városközpontban bevezetett parkolási rendszer.

„Szakembereink folyamatosan dolgoznak azon, hogyan lehetne terület és finanszírozás hiányában helyet találni az újabb parkolóknak. Városunk zsúfolt lakótelepei kevés teret engednek ennek, emellett a zöldövezetek megőrzését sem lehet figyelmen kívül hagyni” – áll a válaszban, melyben megjegyzik, a jelenlegi parkolási rendszer a hivatal szerint meghozta a várt eredményt, hisz a központban könnyebb parkolni. A sajtóosztály további konkrétumokkal nem szolgált, csupán annyival egészítették ki válaszukat, hogy a parkolási lehetőségek keresése mellett, „a gördülékenyebb parkolójegy-vásárlás lehetőségeit is számba veszik, amely kapcsán több megoldás is szóba jöhet, példaként megemlíthető az SMS-ben történő jegyvásárlás”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés