Óvodát építenek az ANL-tömbházhoz Nagygalambfalván

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A tervek szerint már idén elkészítik az óvodaépületet a nagygalambfalvi ifjúsági lakások szomszédságában. Egyszintes lesz, és három csoport kap majd helyet benne.

Fülöp-Székely Botond

2016. május 09., 17:152016. május 09., 17:15

Tudatosan, az ifjúsági lakások közelébe terveik az új, mintegy 300 négyzetméteres óvodaépületet, hogy ezzel is könnyítsenek a fiatal családok mindennapjain – mondta el Gyerkó Levente polgármester, remélve, hogy így kevesebben hagyják majd el a községet.

Mint megtudtuk, nem lesz konyha az épületben, így egyelőre nem működhet napköziként az intézmény, de hosszú távon abban gondolkodnak, hogy igény szerint odaszállítsák a kész ételeket – magyarázta az elöljáró. Az óvoda felépítését több mint 700 ezer lej értékben a Világbank finanszírozza, a kerítésépítést, az udvarrendezést és a közművesítést helyi forrásokból kell megoldani. Ám itt is szerencsés helyzetben vannak, hiszen az ingatlan széléig minden el van vezetve, csupán csatlakozni kell.

Már egy hónapja elkezdődött az építkezés, kiásták és lebetonozták az alap egy részét, a polgármesteri hivatal most a maroshévízi kivitelezőre vár, hogy folytassa a munkát. A projektet év végéig be kell fejezniük. Jelenleg egyébként a református egyház ingatlanjában működik a helyi óvoda.

Két-három héten belül bekötik az áramot a nagygalambfalvi ifjúsági lakásokba is, ahová ezek után beköltözhet tizenhat család – tudtuk meg Gyerkó Leventétől. A tömbházak udvarán van még tennivaló – játszótérépítés, térkövezés, lámpák felszerelése stb. –, ám erre egyelőre nem érkezett meg a beígért összeg. Szeretnék, ha minden elkészülne, mielőtt átadják az épületet a lakóknak, ám ha az áram bevezetéséig nem jutnak forráshoz, akkor a költözések után végzik el a hátramaradt munkát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

2025. július 03., csütörtök

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást

A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást
2025. július 02., szerda

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték

A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték
2025. július 02., szerda

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek

Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek