Ötvennégyezer diáknak szól a csengő hétfőn

Mintegy ötvennégyezer Hargita megyei óvodás, általános és középiskolás diáknak szólalnak meg az iskolacsengők hétfőn, az új tanév első napján. Majdnem százötven tanintézetben kezdődik meg az oktatás, néhány falusi iskolában viszont megszűnik a tevékenység.

R. Kiss Edit

Széchely István

2013. szeptember 12., 18:102013. szeptember 12., 18:10

2013. szeptember 12., 19:102013. szeptember 12., 19:10

Első alkalommal csengetnek be a tanintézetek hétfőn reggel, Hargita megyében több mint tízezer óvodásnak, tizenhatezer elemi iskolásnak, tizenháromezer 5–8. osztályos tanulónak, tizennégyezer középiskolásnak, négyszáz-ötszáz szakiskolásnak és ötszáz esti tagozatos diáknak kezdődik el a 2013–2014-es tanév. Noha a pontos összesítés csak szeptember végére készül el, ez mintegy ötvennégyezer beiskolázást jelent Hargita megye esetében, várhatóan nagyjából egy százalékkal kevesebbet, mint az előző tanévben – tájékoztatott Bartolf Hedvig főtanfelügyelő. Elmondta, az országos helyzethez hasonlóan Hargita megyében is több mint tíz éve csökkent a diáklétszám, évente átlagban 0,9 százalékkal, ami 400–500 diákot jelent.

Az iskolakezdő tanulók számát tekintve Csíkszék áll az első helyen Hargita megyében, Udvarhelyszék a második a sorban, Gyergyószéken, illetve Maroshévíz térségében pedig nagyjából azonos számú gyerek került beiskolázásra. A tanfelügyelőség adatai szerint a megye tanügyi hálózata majdnem százötven oktatási központot foglal magába, ezek száma az új tanévben alig változik. A főtanfelügyelő elmondta, remélik, hogy a székelyudvarhelyi Cimbora Ház megkapja az oktatási minisztériumtól az önálló jogi személyiséget, így még bővülhet is a tanintézetek száma.

Négy falusi iskolában viszont megszűnik az oktatás idéntől, ugyanis annyira lecsökkent a gyermeklétszám a településen, hogy ezen községi iskolák alegységeit be kellett zárni. Az ott élő iskolaköteles gyerekek a községközpontokban folytatják tanulmányaikat az új tanévtől – mondta el a főtanfelügyelő. Udvarhelyszéken a Bögöz községhez tartozó Mogyorós és a Zetelaka községhez tartozó Sikaszó iskolái zárnak be, a Gyimesekben Sötétpatakán szűnik meg az oktatás, Bélborban pedig az egyik faluszéli iskolában nem indul el az oktatás. Sötétpatakon összesen egy osztálynyi gyerek van, és őket iskolabusszal viszik majd be a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolába, ahol fennállt annak a veszélye, hogy szimultán osztályokat kell alakítani, de így elindulhatnak külön az osztályok – ismertette a főtanfelügyelő.

Változások az új tanévben

Az oktatási tevékenységet tekintve is lesz néhány fontos változás az új tanévtől. Mint arról már cikkeztünk, az oktatási minisztérium döntése értelmében változik a középiskolai felvételi jegy összetételének aránya, vagyis az új tanévtől 50 helyett 75 százalékban számít majd bele a jegybe a nyolcadikosok kisérettségi átlaga, az 5–8. osztályos média aránya pedig 50-ről 25 százalékra csökken. Szintén újdonság, hogy ezentúl a második, negyedik és hatodik osztályos tanulóknak is országos szintű, egységes tudásszintfelmérőket szerveznek, próbaérettségit pedig már a tizenegyedik osztályos diákoknak is, így a nyolcadikosok próba-kisérettségije, valamint a tizenkettedikesek próbaérettségije mellett még egy országos szintű tudáspróba lesz az új tanévtől.

A 36 hetes, szeptember 16. és 2014. június 20. között zajló tanév struktúrájában is lesznek változások. A diákok bánatára az idéntől már nem félévközi téli vakáció rövidebb lesz, az első félév ugyanis február elsején ér véget, a téli vakáció pedig december 21-étől január 5-éig tart majd, az elemista és az előkészítő osztályos gyerekek viszont november 2–10. között is vakáción lesznek. A két félév közti vakáció február 1-jétől 9-éig tart, a tavaszi vakáció pedig április 12-étől 22-éig. A nyári vakáció a tanév végén, június 21-én kezdődik, és szeptember 14-ég tart majd.

Hasznos legyen az iskola!

„Azt szeretném – és gondolom, hogy a szülők is egyetértenek ezzel –, hogy az iskola egy igazi szellemiségi hely legyen a gyerekek számára, ne csak egy olyan hely, ahová bemennek, találkoznak a barátokkal és jól érzik magukat, esetleg némi információt is felszednek. Az iskolának olyan helynek kell lennie, ahol fejlődik a gyerekek szellemisége, ahol tanulnak valamit, és ahol hasznosan töltik el az idejüket” – mondta el az iskolakezdés kapcsán Bartolf Hedvig.

Hargita megye főtanfelügyelője csütörtökön Csíkszeredában sajtótájékoztatón ismertette, megérkeztek a megrendelt új tankönyvek, és ki is osztották ezeket az iskoláknak. Ebben az évben 401,006 lejre vásárolhatott új könyvet a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, erre az összegre 15 kiadótól 156 címet rendeltek. Az egészségügyi működési engedéllyel rendelkező tanintézetek száma évről évre nő, de még mindig vannak olyan épületek, ahol nincsenek meg az engedély kiváltáshoz szükséges körülmények – közölte Bartolf Hedvig. Jelenleg a tanintézeteknek otthont adó épületek 89 százalékának van meg az egészségügyi működési engedélye. „Én akkor lennék megelégedve, ha ez az arány százszázalékos lenne” – tette hozzá.

Az iskolabuszokat illetően közölte, a megyében jelenleg 76 ilyen jármű van, de több kellene, több községben ugyanis túl nagy területet kell lefedjen egy-egy busz, ezért az azzal szállított gyerekeknek korán kell kelniük és sok időt töltenek úton. A megyébe legalább 12 iskolabusz kellene még. A pedagógusokkal kapcsolatosan a főtanfelügyelő közölte, pénteken még tartanak egy elosztást a továbbra is üres 67 állásra, amelyek pedig ezután sem telnek be, azok esetében az órákat elosztják a már alkalmazott pedagógusok között.

A pedagógusi bérekkel kapcsolatosan Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója azt mondta, a béralap 96 százaléka van biztosítva, a bírósági ítéletek által szavatolt különböző illetményeknek pedig a 84 százalékára van fedezet. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy októberben megkapják a kiegészítést a szükséges összegekkel. Csukás Levente elmondta, hogy a különböző vizsgák megszervezésében részt vett pedagógusok javadalmazására augusztusban átutalták a pénzt az iskoláknak, a pótérettségiért járó összegeket pedig szeptember huszadika körül fizetik ki. A gazdasági igazgató ismertette, bútort is vásároltak ebben az évben is az előkészítő osztályok számára, idén hetven tanintézetbe került iskolai bútorzat a kicsiknek, 196.800 lej értékben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés