A Karácsony Hargita Megyében programsorozat keretében pénteken, december 13-án tartották az idei Őrangyal program születésnapi rendezvényét a székelykeresztúri városi sportcsarnokban. A közel 500 fogyatékkal élő gyermek és fiatal megajándékozását és szórakoztatását idén a Székelykeresztúri Súlyosan Fogyatékos Gyermekek Elhelyező Központja vállalta.
2013. december 14., 18:222013. december 14., 18:22
Az Őrangyal program célja, hogy közelebb hozza az értelmükben, illetve mozgásukban korlátozottakat az egészséges fiatalokkal. Székelykeresztúron már negyedik éve annak, hogy havi rendszerességgel közös programokat, tevékenységeket szerveznek szocializációs céllal – tudtuk meg Feleki Ildikótól, a Súlyosan Fogyatékos Gyermekek Elhelyező Központjának vezetőjétől. Ugyanakkor elmondta, hogy a program megyei szintű működtetését a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, a gyulafehérvári Caritassal, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvánnyal és a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósággal közösen vállalták.
Az Őrangyal születésnapot, vagyis a program évzáró rendezvényét december 13-án az elhelyező központtal karöltve a Gondviselés Segélyszervezet székelykeresztúri fiókja szervezte meg. Itt találkoztak az egész évben Őrangyal programokat rendező Hargita megyei szervezetek, alapítványok és állami intézmények vezetői, nevelői továbbá a fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok. Pénteken délelőtt a városi sportcsarnokban felállított színpadról Feleki Ildikó intézményvezető köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere szólt a jelenlévőkhöz, őt követte Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, majd pedig Szombatfalvi József, unitárius esperes, a Gondviselés Segélyszervezet székelykeresztúri fiókjának elnöke áldotta meg a rendezvényt.
A közös tízórai után az Orbán Balázs Gimnázium 9. B osztályának ajándékműsora következett, majd az Oklándi Elhelyező Központ hagyományőrző csoportja lépett fel. A fellépéseket a csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központ diákjai zárták.
Ezt követően a színpad melletti két karácsonyfát közösen díszítették fel a jelenlevők, majd felvágták az Őrangyal születésnapi tortáját is, amellyel a megyei sport- és ifjúsági igazgatóság kedveskedett a jelenlévőknek. A későbbiekben Gozefini bohóc és a Mesehetes együttes előadása következett.
Minden gyermek és fiatal – a Caritas cipősdoboz akciójának köszönhetően – egy ajándékkal térhetett haza, valamint a helyi központnak köszönhetően egy-egy csokoládéval.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!