
Fotó: Barabás Ákos
Hallássérült egyetemistát és több kitűnő eredményű, az ösztöndíjprogramjából kimaradt tanulót támogat az udvarhelyi Dr. Verestóy Attila Alapítvány a Fuss neki! adománygyűjtő akció révén. Az ösztöndíjakat a kuratórium kedden délelőtt adta át a diákoknak, egyben évet is értékelt a Junior étterem épületében.
2015. december 22., 22:052015. december 22., 22:05
Meglehetősen aktív évet zár a székelyudvarhelyi Dr. Verestóy Attila Alapítvány. A kuratórium kedden délelőtt tartotta meg évértékelőjét a Junior étterem épületében, az újonnan támogatott diákok és szüleik jelenlétében.
Elhangzott, évek óta futó programjaik (többek közt A jövő magad vagy! ösztöndíjpályázat és betegek kezelésének, műtétjének támogatása) mellett új kezdeményezéseket indítottak el, melyeket sikerrel zártak – számolt be az alapítvány igazgatója, Nemes Melinda. Mint elmondta, a legsokrétűbb új program az önkéntesség népszerűsítését, felkarolását célozta, ennek során többek közt díjazták a végzős önkénteseket, az önkéntességet népszerűsítő kisfilmet forgattak, a program csúcseseménye pedig az önkéntesgála volt, amely összehozta a környék aktív fiataljait.
A rendezvényen hét udvarhelyszéki diáknak osztottak ki 500, illetve 300 lejes ösztöndíjat – a fiatalok támogatására fordított 6661 lejt a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Fuss neki! adománygyűjtő akcióján szerezték meg, és olyan tanulóknak (főként egyetemistáknak) adták át, akiket nem tudtak támogatni az idei A jövő magad vagy! ösztöndíjprogramban, ám kiváló eredményeikkel kiérdemelték az anyagi segítséget . A legnagyobb összeget (3361 lejt) Feleki Kincső kapta, akinek új hallókészülékre van szüksége – a hallássérült lány példásan végzi egyetemi tanulmányait, így az alapítvány minden segítséget igyekszik megadni neki.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!