
Fotó: Thomas Campean
Július 10-én fogadta el a román kormány a bányászati adók 28 százalékkal való megemelését. Ennek alapján az ásványi nyersanyagok felkutatásának adója négyzetkilométerenként évi 250-ről 320 lejre emelkedett, feltárása 1000-ről 1280 lejre, kitermelése pedig 25 ezerről 32 ezerre. A szakemberek szerint ez az építőiparra is hatással lesz, feltehetően szeptembertől drágábbak lesznek a termékek.
2013. július 22., 16:282013. július 22., 16:28
2013. július 22., 16:572013. július 22., 16:57
A bányászati adó 2007 óta nem volt megemelve, erre a közel harmincszázalékos növelésre az utóbbi hat év inflációja miatt volt szükség – olvashatjuk a Mediafax hírügynökség internetes oldalán. A bányászattal foglalkozó vállalatok a földkéregből hasznosítható nyers ásványi anyagokat tárják fel, termelik ki és hasznosítják, némely cég késztermékek gyártásával és kereskedelmével is foglalkozik.
Környékünkön is több ilyen vállalkozás van, a legközelebbi Küküllőkeményfalván. Sebők László cégvezető tőlünk értesült az adóemelésről, majd elmondta, hogy véleménye szerint ez hamarosan az építőiparban is változásokat hoz majd. „Egyértelműen hatással lesz ez az iparra, hiszen ezzel az emeléssel mi is kénytelenek leszünk drágítani termékeinket” – fejtette ki Sebők, a kőkitermeléssel és gyártással foglalkozó vállalat vezetője. Elmondta, hogy a kavics kitermelése mellett helyben feldogozzák azt, így ezen termékek előállítása még pluszköltséget jelent. Hozzátette, eddig is alig 1–2 százalékos profittal dolgoztak, ha nem emelnének a termékek árain, akkor veszteséges lenne a küküllőkeményfalvi vállalkozás.
Hasonlóképpen vélekedett Katona Sándor is, egy udvarhelyi építőanyag-raktározással és -kereskedelemmel foglalkozó vállalat vezetője. „Egyelőre nem emelkedtek a termékek árai, de várhatóan szeptemberben már drágulni fog minden” – véleményezett a cégvezető.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!