
Nyolcvannyolc éves asszonyt kínoztak meg és raboltak ki Székelyudvarhelyen. Az áldozatra fia talált rá, aki a házhoz sietett, miután nem válaszoltak a telefonhívására.
2014. december 16., 18:262014. december 16., 18:26
Felfeszített lakásajtó mögött talált brutálisan megvert édesanyjára egy székelyudvarhelyi férfi még november 20-án. Az áldozat fia az eset után nem sokkal felkereste szerkesztőségünket, ám miután a rendőrség is forró nyomra bukkant, a nyomozás érdekében mindaddig nem kívántak részletekkel szolgálni, míg elő nem állították a gyanúsítottat.
„Minden reggel felhívom édesanyámat, és ez akkor sem volt másképp. Négyszeri próbálkozás után rosszat sejtve mentem a házhoz, ám a bejárati ajtót felfeszítve találtam. Nem volt tudatánál édesanyám, mentősök jöttek érte és szállították a kórházba. Nagyon megijedtünk, amikor megláttuk, attól féltünk, nem fogja túlélni” – mesélte az elkeseredett férfi. Mint kiderült, az eset után rövid ideig még a rendőrség sem tudta kihallgatni az idős áldozatot, akit aztán november 28-án engedtek ki a kórházból, a történtek felelevenítésére pedig csak múlt héten került sor. Eszerint a városközponttól alig száz méternyire lakó idős hölgy épp a rádiót hallgatta, amikor 19-én este a házába betörő férfi egy elemlámpával leütötte, majd ököllel ütlegelte, hogy elárulja, hol tartja értéktárgyait és pénzét – osztotta meg Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette, másnap a helyszínelés során olyan bizonyítékokat és nyomokat találtak, amelyek az elkövetőhöz vezettek, és ezért nem hagyhatták akkor, hogy bemutatásra kerüljön az eset.
A jegyzőkönyv szerint háromezer lej készpénzt, valamint egy mobiltelefont tulajdonított el a rabló, az áldozat fia pedig úgy tudja, arany ékszerek is eltűntek. A nyomozás a Kovászna megyei Bereck községbe vezetett, ahol a Hargita megyei rendőrség a szomszédos megyebeli kollégákkal házkutatást tartott. Értesüléseik szerint a zsákmány volt elrejtve a házban, ám mint kiderült, a gyanúsított is ott tartózkodott. Ekkor a 29 éves, siménfalvi K. A. megpróbált megszökni a rendőrök elől, de nem jutott messze – elfogták, és 24 órás őrizetbe vették. A házkutatás során megkerült az áldozat mobiltelefonja, a teljes névlistával, a pénzt viszont már nem találták meg. A gyanúsítottat múlt hét végén előzetes letartóztatásra terjesztették fel a helyi bíróságon, ahol jóvá is hagytak.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!