Országútjavítás Hargita megyében

Amint az időjárás engedi, elkezdik az országutak javítási munkálatait Hargita megyében. Udvarhelyszéken két híd befejezési munkálatai vannak még hátra, majd előreláthatóan augusztusban nekilátnak a 13 C jelzésű országút Siménfalva és Héjjasfalva közötti szakaszának rendbetételéhez is.

Simon Eszter

2012. április 20., 20:312012. április 20., 20:31

2012. április 21., 22:272012. április 21., 22:27

„Minden település önkormányzatának kötelessége a sáncok és vízelvezető árkok kitisztítása ebben az időszakban, hogy a csapadék megfelelően el tudjon folyni és ne mossa el az utakat. Ilyen időjárásban az utakon átfolyó víz, azok legnagyobb ellensége” – nyilatkozta portálunknak Cătălin Romanescu a Hargita Megyei Országutak Felügyelőségének igazgatója. Romanescu hozzátette, hogy – amint az idő engedi – a megbízott cégek még ezen a héten nekilátnak a a tél folyamán kialakult gödrök betöméséhez Hargita megyében.

Udvarhelyszéken a múlt év őszén két településen kellett abbahagyniuk a hídépítési munkálatokat, melyeket idén tavasszal folytatnak, amint az időjárás engedi. „Első és legfontosabb tennivalóink közé tartozik a Székelyszentmihályon és Székelyszentléleken elkezdett két híd munkálatainak befejezése” – nyilatkozta ezzel kapcsolatosan az igazgató.

Az idei további teendőkről érdeklődve megtudtuk, hogy a nyár folyamán egy hosszabb útszakasz rendbetételére is sor kerül Siménfalva – Székelykeresztúr – Héjjasfalva között. „A munkálatok tervei egyelőre még Bukarestben vannak elbírálásra várnak, így előreláthatóan augusztusban fogunk majd neki a 13 C jelzésű országúton, a Siménfalvától Hájjasfalváig tartó szakasz feljavításának” – adta tudtunkra Romanescu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Egy kisbaba is megsérült a Kápolnásfalunál történt balesetben – frissítve

Három személyautó ütközött a 13A jelzésű országúton, Kápolnásfalu homoródfürdői kijárata közelében vasárnap délben. A balesetben két felnőtt mellett három gyerek is megsérült, a legkisebb közülük mindössze hét hónapos.

Egy kisbaba is megsérült a Kápolnásfalunál történt balesetben – frissítve
2025. június 21., szombat

Hangerőből nem volt hiány az Ossian koncertjén

Lobogtak a magyar és székely zászlók, dübörgött a rockzene a Cekend-tetőn összegyűlt tömeg előtt, akik az Ossian koncertjén tombolhattak.

Hangerőből nem volt hiány az Ossian koncertjén
2025. június 20., péntek

Két autó ütközött, egyik egy kerítésnek csapódott Felsősófalván – frissítve

Többen is megsérültek egy Felsősófalván történt autóbalesetben pénteken délelőtt.

Két autó ütközött, egyik egy kerítésnek csapódott Felsősófalván – frissítve
2025. június 20., péntek

Több mint húsz medve ólálkodik Székelyudvarhely határában

Érdemes zajt kelteni, ha a Székelyudvarhely melletti erdőkben és mezőkön bóklászunk, hiszen több mint húsz medve él a város környékén. Folyamatosak a nagyvadak miatti kárjelentések Udvarhelyszéken, a helyzet pedig fokozódni fog.

Több mint húsz medve ólálkodik Székelyudvarhely határában
2025. június 19., csütörtök

Parajdi sóbánya: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát

A reggeli órákban történt újabb födémbeszakadások vizet szorítottak ki a régi bánya tárnáiból, növelve a Korond-patak vizének sótartalmát – számolt be csütörtöki parajdi sajtótájékoztatóján Petres Sándor.

Parajdi sóbánya: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát
2025. június 19., csütörtök

Úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhelyen

Énekszóval érkeztek a keresztalják Udvarhelyszék legjelentősebb zarándoknapjára, az úrnapi búcsúra csütörtökön. A hagyományos ünnepen idén Fábry Kornél, magyarországi püspök osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

Úrnapi búcsúra gyűltek össze Székelyudvarhelyen
2025. június 19., csütörtök

Csupán enyhe felszínmozgásokat észleltek a kutatók Parajd térségében

A magyarországi kutatók friss vizsgálatai szerint csekély, évi néhány milliméteres felszínmozgás zajlik Parajd térségében. A műholdas mérések stabil területeket és enyhe süllyedéseket is jeleznek, főként a Dózsa-bánya környékén.

Csupán enyhe felszínmozgásokat észleltek a kutatók Parajd térségében
2025. június 19., csütörtök

Az út melletti zöldben landolt egy autó Szentegyháza végében

Baleset történt csütörtök reggel a 13A országúton Szentegyháza szelterszi végében. A helyszínre több mentőegység, köztük a hivatásos és a szentegyházi tűzoltóság, a mentőszolgálat, illetve a rendőrség is kiszállt.

Az út melletti zöldben landolt egy autó Szentegyháza végében
2025. június 18., szerda

Ígéret a Salromtól: két héten belül kinyit a parajdi sós vizű strand

Már töltik fel a medencéket a parajdi sós strandon, a Salrom képviselője azt ígérte, hogy legkésőbb július 1-jéig megnyitják a létesítményt.

Ígéret a Salromtól: két héten belül kinyit a parajdi sós vizű strand
2025. június 17., kedd

A nagy átalakulás nehézségekkel is jár Székelyudvarhelyen

Napi szinten okoz nehézséget a közlekedés Székelyudvarhelyen, ahol több utcában is zajlanak a nagy mobilitási projekt munkálatai: aszfaltozások, zöldövezetek kialakítása, közműcserék és kátyúzások formálják át a várost.

A nagy átalakulás nehézségekkel is jár Székelyudvarhelyen