
Fotó: Thomas Campean
Székelyudvarhely utcáin jelenleg 17 térfigyelő kamera felügyeli a közbiztonságot. Ezek nagy segítséget nyújtanak a bűncselekmények során, a rendőrség hetente akár több alakalommal is igénybe veszi a felvételeket egy-egy eset kapcsán. Év végéig újabb kamerák felszerelését tervezi a polgármesteri hivatal.
2013. október 09., 17:012013. október 09., 17:01
Legutóbb egy autóbaleset miatt kérték el a videofelvételt a rendőrök a polgármesteri hivataltól – valaki éjszaka nekiment gépkocsijával egy parkoló járműnek a Vár utcában, majd elhajtott. Most megpróbálják kideríteni, hogy ki volt a tettes. Hetente legalább egy-két hasonló eset miatt térnek be a városházára a rendőrök – tudtuk meg Farkas György városmenedzsertől. Az elöljáró közölte, a rendőrség inkább balesetek miatt kéri ki a felvételeket, bántalmazás, verekedés miatt nem igazán.
Újabb kamerák figyelik a várost
Jelenleg 17 térfigyelő kamera szemei őrködnek éjjel-nappal. Többek közt a város bejáratainál, de több központi részen, illetve néhány közhivatalban is fel van szerelve egy-egy. „Volt már olyan kérés is, hogy cégekkel közösen szereljünk fel kamerát, hogy egységesen működjenek a város területén” – tudatta Farkas György. Idén tovább növelnék a térfigyelő kamerák számát, év végéig még néhányat üzembe helyeznének. „A költségvetésben szerepel egy bizonyos összeg erre a célra, az viszont, hogy hány kamera lesz, attól függ, mekkora hálózatot kell kiépítenünk” – közölte Farkas, hozzátéve, elég drága elektronikai szerkezetekről van szó, egy ilyen kamera akár ezer euróba is kerülhet.
Javult a közbiztonság
Már több esetben is segítettek a térfigyelő kamerák felvételei. Például a városi piacon jelentősen csökkent a lopások száma, amióta felszerelték a mozgóképrögzítőket. Az ottani árusok közül többen is állítják, hogy az utóbbi időben alig van bűncselekmény. Özv. György Mária elmondta, régebben sokkal több lopás volt. A nyolcvanéves néni lánykora óta jár a piacra, ahol mindig voltak lopások, de most úgy véli, sokkal kevesebb ilyen eset van, mint egykor.
Hasonlóan jó hatásuk van a kameráknak a városközpontban is. Például a taxisok is nyugodtabbak, amióta térfigyelő kamerák vannak a Városháza téren. „Sokat javult a közbiztonság, nincs annyi bűncselekmény. Nemcsak a taxisoknak, hanem a városlakóknak is szükségük volt erre a beruházásra. Amióta kamerák vannak, szinte alig történik törvénysértés – mondta Dodó Jenő taxis.
Székelykeresztúron is szerelik a térfigyelőket
Nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem számos környező településen is észrevették a térfigyelők hasznosságát. Székelykeresztúron például most dolgoznak a kamerák felszerelésén. Idén 11-et helyeznek üzembe, de a következő években bővítenék a hálózatot. Rafai Emil, a város polgármestere lapunknak elmondta, hogy már korábban is szükség lett volna erre a lépésre, de sajnos csak most tudtak pénzt elkülöníteni erre a célra. Főképp azért volt szükség a kamerákra, mert a felvételek a rendőrségnek is segítségére lehetnek a közvagyont rongálók és egyéb bűncselekmények elkövetőinek kézre kerítésében. Egyelőre a városközpontban és az Arany János utcában szereltek fel térfigyelőket, de a jövőben a település többi részére is kiterjesztik a hálózatot.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!