
Fotó: Bodnár Arthur
A nyolcszázat is túllépte a magánház-tulajdonosok által letett zöld házas pályázatok száma Hargita megyében.
2011. június 08., 16:042011. június 08., 16:04
2011. június 08., 16:172011. június 08., 16:17
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársait is meglepte a Zöld Ház program idei kiírásának népszerűsége, hiszen a június elsejei rajt után alig több mint egy héttel is naponta több tíz pályázatot nyújtanak be az intézményben.
Arra számítottak, hogy egy-két napig tart majd a pályázók rohama, de nem így történt, az idei kiírás sikere még a tavalyinál is nagyobb – mondta el Bernádt Zelma, az ügynökség ügyvezető igazgatója. A Zöld Ház program múlt évi pályázási időszakában összesen 1294-en igényelték a 6–8 ezer lejes állami finanszírozást, most viszont már egy hét alatt túllépte a 800-at a benyújtott pályázatok száma, ezek összértéke pedig megközelíti a 4,9 millió lejt – tudtuk meg az ügynökség vezetőjétől.
A program indulásakor Hargita megye számára jóváhagyott pénzkeret valamivel több mint másfél millió lej, ez azonban mindössze 250 pályázat értékét fedezi, viszont a más megyékben fel nem használt pénzeket idén is újraosztja az Országos Környezetvédelmi Alap, ezért a megyei környezetvédelmi ügynökségnek engedélyt adtak, hogy továbbra is fogadja az igénylési dossziékat. A pénzek újraosztásának ideje még nem ismert – tájékoztatott Bernádt Zelma.
A Hargita megyei pályázók jelentős többsége napkollektorok beszerzésére igényelte az állami finanszírozást, hőszivattyúra mindössze ketten kértek támogatást.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!